Fáradhatatlanul oktatja magyar nyelvre a csángó gyerekeket a mátranováki tanárnő

– Mikor döntötte el, hogy leginkább gyermekekkel szeretne foglalkozni?

– Az elmúlt évtizedekben nagyon sok területen kipróbáltam már magam, sokféle munkába – a titkárnőségtől az újságírásig – belekóstoltam. A maga módján mindegyiket szerettem, de amikor ráléptem az óvodapedagógusi pályára, akkor úgy éreztem, hogy megtaláltam a helyemet. Semmi sem fogható ahhoz, amikor gyerekekkel dolgozhatok és érzem a belőlük áradó tiszta, őszinte szeretetet.

– Megpályázott egy tanítói állást a romániai Újfaluban, ahol másfél évvel ezelőtt több mint húsz helyi fiatalt kezdett el oktatni a magyar nyelv használatára. Mi motiválta, hogy a Palócföldet hátrahagyva a moldvai Csángóföldre utazzon?

– Régi barátság fűz már Moldvához, amikor csak tehetem kilátogatok. Először 2003-ban jártam Pusztinán, ahol dr. Nyisztor Tinka néprajzkutatóval, a moldvai magyar értelmiség egyik legkiemelkedőbb alakjával alakítottam ki jó kapcsolatot. Ezt követően sokszor láttak vendégül a településen, majd 2007-ben felcsillant a szemem a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által hirdetett tanítói állásra, ám akkor egyéb okok miatt nem tudtam élni a lehetőséggel. Tavalyelőtt azonban már nem volt semmi akadálya annak, hogy a moldvai csángó gyerekek közé utazzam és megkezdjük a közös munkát a magyar nyelv csodaszép világában.

– Azt mondják, minden kezdet nehéz… Önnek mennyire ment egyszerűen a beilleszkedés?

– Szerencsére a falusiak, a kollégák és a gyerekek egyaránt nagy örömmel fogadtak, nem lehetek elég hálás a vendégszeretetükért. A helybéli asszonyok a születésnapomon elláttak megannyi finomsággal, de hétköznapi fennakadásokban is bármikor készséggel segítettek, ha megkértem őket. Van olyan család, amelynek tagjai szinte már hozzátartozóként bánnak velem. Jólesik az emberek figyelmessége.

– A moldvai Magyar Iskolában már régóta küzdöttek tanárhiánnyal, így az ön érkezése nagy űrt pótolt a helyiek életében. Hogyan zajlik egy-egy tanóra?

– Jelen pillanatban is több olyan oktatási helyszín van Moldvában, ahol azért nem tanulhatnak a gyerekek magyar nyelvet, mert nincs kitől. A délutáni foglalkozások déltől négy óráig tartanak: naponta tanulunk, bár a járványhelyzet miatt most a gyerekek kisebb csoportokban érkeznek a tanterembe. Van olyan család, ahol tíz gyerekből öt jár az órámra. A találkozásokat azonban nem úgy kell elképzelni, mint egy itthoni magyarórát. Minden témakört játékosan oktatok, és többször ismétlünk. Egy tanulmány szerint egy magyar szót minimum nyolcvanszor kell hallani a gyereknek, hogy rögzüljön. Sokszor kézzel lábbal mutogatunk egymásnak! Én – bár már tanulgatom – nem tudok románul, a gyerekek magyartudása pedig szintén alapszintű vagy passzív. Több betűt máshogy ejtenek, mint mi, így ezekhez az eltérésekhez is alkalmazkodnom kell. Nagyon helyesek, amikor Adél helyett, Odél néninek szólítanak, és így is írják le… Eredetileg egy tanévre utaztam ki, de úgy döntöttem, hogy meghosszabbítom a csángói létet. Nemes feladatot vállaltam, amely mellett a nehézségek eltörpülnek.

– Mit élvez leginkább a tanításban?

– Voltak olyan gyerekek, akik egy idő után már magyarul válaszoltak a kérdéseimre, és minden erejükkel azon voltak, hogy megértessék magukat velem. A lelkesedésük rám is nagyon jó hatással van. Ők is sokat tanítanak nekem, a gyakran használt román és csángó szavakat rendre ismételgetik.

– Mennyire jellemző iskolán kívül az, hogy a helyiek magyarul beszélnek?

– Úgy látom, hogy az itt élők többsége elsősorban nem magyarnak vallja magát, inkább úgy fogalmaz, hogy csángó nyelvjárást beszél. Újfaluban a magyar nyelvet szinte minden felnőtt beszéli, bár a gyerekeket már kevésbé tanítják rá. A csángókat sok negatív tapasztalat érte a magyar nyelv használata miatt: csángósan ejtett beszédük miatt idehaza sokszor ferde szemmel nézik őket, míg Romániában elvárják a román nyelv tökéletes ismeretét. E kettősség miatt nehéz a helyzetük. Az újfalui iskolában a gyerekek szüleik révén már ismernek több magyar szót, de olyan kislány is járt hozzám, aki kommunikációban túlszárnyalta a többieket.

– Említette, hogy van olyan család, ahol akár tíz gyermeket is nevelnek. Milyenek az életkörülmények a faluban?

– Nincsenek könnyű helyzetben az itt élők: alig van munkalehetőség, vagy kevés a fizetés a család eltartásához. A járványhelyzetben 25 gyerekből például csak kilenccel tudtam felvenni digitálisan a kapcsolatot, mivel a többieknek nem volt elérhetőségük. Az újfalui Magyar Ház egyébként már százéves épület, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége szeretne helyette egy másik házat vagy telket vásárolni a településen. A terv egy nagyobb iskola és közösségi ház kialakítása a magyarság megélésére.

– Hogyan tovább?

– Bízom benne, hogy az idei év több teret enged majd a programoknak és kilábalunk a járvány okozta káoszból.

Nagy szerelme: írni és a fotózni

Cserhalmi Adél tősgyökeres mátranovákiként az általános iskolát szülőfalujában járta ki, míg gimnáziumi évei után több helyen is kamatoztatta tudását: titkárnőként és ügyvitelvezetőként is dolgozott, majd a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Karán, Sárospatakon megszerezte óvodapedagógusi diplomáját. Az írás fiatalkora óta nagy szenvedélye, több újság – köztük a Nógrád Megyei Hírlap, Szabad Föld, Magyarok Világlapja és a Kiskegyed – hasábjaira is publikált. Emellett a Mátranovák történetét bemutató könyvben több fejezet megírásában is közreműködött, de egy osztrák kiadó gondozásban Pirított hógolyók: avagy ilyen dagadt leszel, ha eszel címmel megjelent humoros hangvételű műve is. Utóbbi háromezer példányban látott napvilágot, az interneten máig olvasható. Hobbifotósként rendre megörökíti a természet szépségeit, de a kirándulás is nagy szenvedélye. Moldvában töltött ideje alatt a helyi hagyományőrző asszonyokkal is sok időt töltött, akiktől csángó-magyar énekeket tanult.