babonák

2020.12.31. 15:00

Együnk malacot eleget, de ne vigyük ki a szemetet – ezekben a babonákban hisznek a Nógrád megyeiek

Akik kicsit is hisznek a babonákban, azok az év utolsó napján éjfélkor kitárják a ház valamennyi ablakát, hogy az elmúlt esztendő távozhasson és helyet adjon az újnak. Talán a legtöbb hiedelem és népszokás az év első napjához kötődik, és mindegyiknek az a szerepe, hogy biztosítsa a szerencsét, az egészséget és a jólétet az előttünk álló időszakban.

Gulyás Edina

Régi hagyomány szerint a szilveszter és az újév első napjának szokásai összefonódtak. Azonban mindegyiknek közös célja az, hogy a következő évre szerencsét, boldogságot, egészséget és bőséget biztosítsanak. A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttünk néhányat.

A legtöbb babona az étkezéshez kötődik. Azt szinte mindenki tudja, hogy ha lencsét fogyasztunk akkor bizony bőven lesz pénz a zsebünkben az elkövetkező időszakban, de, hogy ezt még inkább biztosítsuk, a pénztárcánkba is érdemes egy-két szemet tenni a lencséből. Ugyanígy figyelni kell arra is, hogy újév első napján ha csak lehet malac kerüljön az asztalra, mivel az kitúrja a szerencsénket, ezzel szemben a szárnyasok elkaparják azt, a hal pedig elúszik vele. Egy régi babona szerint, ha nem eszünk meg mindent szilveszterkor, akkor az újesztendőben sem fogunk hiányt szenvedni. Tehát hagyjunk ételt a hűtőszekrényben!

Vannak olyan tevékenységek, amiket nem ajánlott január elsején végezni: általánosan elfogadott hiedelem, hogy újév napján tilos a szemetet kivinni a házból, mert kidobjuk vele együtt jövő évi szerencsénket is. Továbbá tilos mosni, de főleg teregetni, mert ez a kiterítésre, vagyis halálozásokra utal. Nem jó bármit is kölcsönadni ilyenkor, mert nehezen jön majd vissza a házba, ráadásul egész éven át minden kifelé megy majd onnan.

Ami az év első napján történik, az a néphit szerint később, az év során újra megismétlődik. Ezért az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeznek csupa kellemes dolgot cselekedni: vidáman, rakott asztal mellett, baráti társaságban lépnek az újévbe, minden jót kívánnak egymásnak.

Az sem mindegy, hogy kit engedünk január elsején először a lakásba, a férfiak szerencsét hoznak, a nők éppen ellenkezőleg.

Szokás volt újév táján jósolni is, mivel az újesztendő megérkezése a jövő iránti érdeklődést is felkeltette. Eladósorban lévő lányok közkedvelt foglalatossága volt ilyenkor a gombócfőzés. 13 gombócból tizenkettőbe egy-egy férfinevet tartalmazó kis papírcetlit tettek a lehetséges jövendőbelik nevével, és amelyik gombóc először feljött a víz tetejére, az rejtette a leendő férj nevét. Ha a gombóc üres volt, abban az évben a lány nem számíthatott komoly kérőre.

Megkérdeztük: Milyen babonákat tart be újév napján?

KŐVÁRI ZSUZSANNA: – Ismerek és be is tartok egy-két babonát és népi hiedelmet szilveszterhez és újév napjához kapcsolódóan. Lencsét mindig fogyasztok levesként, vagy főzelékként. Emellett disznókaraj kerül még az asztalra, hiszen köztudott, hogy a disznó kitúrja a szerencsét. Mosni nem szoktam az újév első napján, úgy gondolom, hogy ünnepnapokon az nem illik.

MURÁR KATA: – Január elsején mindig eszek lencsét, annak érdekében, hogy tele legyen a pénztárcám. Sajnos azonban eddig még nem nagyon éreztem a babona hatását. Más hiedelmet nem tartok be. Újévi fogadalmat azonban minden esztendőben teszek, rendszerint azt, hogy egészségesebben élek, többet sportolok. Sajnos azonban egy-két hónapig tart csak a lelkesedésem.

BELKOVICS EMESE: – Újévi fogadalmat sosem teszek, nincs értelme, mert nem tudom betartani. Azonban sok babonára odafigyelek. Igyekszem az év első napján elkerülni a veszekedést, így talán nem lesz harag a családban. Seperni sem szoktam, azzal ugyanis kidobjuk a szerencsénket. Az asztalt nem szedem le vacsora után, ezzel a bőséget biztosíthatjuk az új esztendőre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában