mentőszervezet

2020.12.22. 07:31

Balassagyarmattal együttműködve bővült az Ipoly-völgyi mentők egyesülete

Az Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület 2015-ben alakult meg Csitárban, azonban az elmúlt években egyre szorosabb lett az egyesület kapcsolata Balassagyarmattal is.

L. J.

Együtt a csapat egy korábbi bevetésen. A tagok több szakterületről

Forrás: érkeztek Archív fotó: NMH

Ezért a város önkormányzatával együtt a mentőszervezet úgy döntött, hogy a közöttük fennálló együttműködést immár intézményesített formában folytatják tovább. Ennek érdekében az egyesületen belül létrehozták a Balassagyarmati Szakosztályt.

– Az idei év egyik legjelentősebb eredménye ennek a szakosztálynak a létesítése – mondta el lapunknak Renner Péter, az Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület kommunikációs vezetője. Hozzátette: – Ez azért volt fontos mindkét fél számára, mert sok tagtársunk balassagyarmati, illetve az elmúlt években rengeteg olyan feladatot láttunk el, ami a városhoz köthető. Legutóbb éppen ősszel, a koronavírus-járvány második hullámának kezdetén segítettük az önkormányzat munkáját, ugyanúgy, ahogy tettük tavasszal is.

Az egyesület ötvenöt tagja között találhatunk tűzoltókat, rendőröket, képzett egészségügyi dolgozókat, hegymászókat, ipari alpinistákat, kitűnő úszókat, búvárokat, született sportembereket és lelkes önkénteseket egyaránt. Közülük sokan Balassagyarmaton élnek, így az ő munkájukat segíti a Szokolócziné Gál Beáta vezetésével irányított szakosztály a városban szükségessé váló teendők ellátása során.

– Ezzel nemcsak szorosabbra fűztük az együttműködést az önkormányzattal, hanem ennek eredményeként Balassagyarmat városának hivatalosan is lett egy saját önkéntes mentőszervezete. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy mentőbázisunkat a városban, a volt határőrség épületegyüttesében hoztuk létre – mondta Renner Péter.

Együtt a csapat egy korábbi bevetésen. A tagok több szakterületről
Fotó: érkeztek Archív fotó: NMH

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában