2020.11.06. 07:10
Pálinkás jókedvvel fogadták a döntést a Nógrád megyei szeszfőzdék
Fellélegezhetnek a pálinkát főzők és főzetők, hiszen a kormány a napokban jelentette be: adómentessé válhat a gyümölcspárlat készítése. A döntés egyértelműen fellendítheti az ágazatot.
Az intézkedés azt is elősegítheti, hogy kiváló minőségű házi pálinka kerülhet ki az üstökből
Fotó: H. M.
Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a közelmúltban arról számolt be, hogy az Európai Unió módosította a pálinkafőzésre vonatkozó szabályozást, így a kormány döntése értelmében 2021. január elsejétől mind az otthoni, mind a bérfőzés újra adómentes lehet, legfeljebb évente ötven literig.
Tóth Zoltán, a szuhai szeszfőzde tulajdonosa szerint üdvözlendő, hogy újra adómentessé válhat a pálinkafőzés. Mint mondta, elsősorban azt várja a változástól, hogy a jövőben nem lesz érdemes a magánzugfőzdékben elkészíttetni a nedűt, hiszen a bérfőzdék jelenlegi literenkénti közel 1800 forintos ára körülbelül a felére csökkenhet az adóteher eltörlését követően. Az intézkedés így azt is elősegíti, hogy kiváló minőségű házi pálinka kerülhet ki az üstökből. A magánfődékben előállított italok minősége ugyanis – néhány kivételtől eltekintve – megkérdőjelezhető. Köszönhető ez annak, hogy sokan mindenféle képzettség nélkül kezdtek neki a pálinkafőzésnek.
– Idén jól indult a szezon, a környéken nagyon sok gyümölcs termett. Szilvából, körtéből és almából készült a legtöbb cefre – tájékoztatott Tóth Zoltán, aki azt is elmondta: – A fenti hír hallatán kicsit megtorpant a főzetési kedv, sokan arra várnak, hogy eltöröljék az adót. A legtöbb esetben a cefre nem tárolható kiforrás után hosszú ideig, így nem tanácsos jövő évig várni a főzetéssel.
Ormándi György, a mátraszelei szeszfőzde munkatársa is arról számolt be, hogy a hír hallatán sokan a jövő évre halasztanák a pálinkafőzést, de ha a cefre elkészült, az nem állhat hónapokig.
– Vannak olyan gyümölcsök ugyanis, például a körte is ilyen, amelyek nagyon illékonyak. Ha sokáig áll, akkor kevesebb és rosszabb minőségű ital készül belőle – fogalmazott Ormándi György.
Mint mondta, a tavalyi hosszú idő óta a legrosszabb év volt gyümölcstermés szempontjából. Idén azonban nem volt ilyen probléma, főleg almából és körtéből termett jelentős mennyiség. A nyári hónapokban megújult mátraszelei főzde már hosszú évek óta jó minőségű, finom pálinkát garantál, így nagyon sokan minden évben itt főzetik ki a cefréjüket.
– Nógrád megye nyugati felén a tavalyi évhez képest kevesebb gyümölcs termett, talán körtéből volt nagyobb mennyiség – hangsúlyozta Peleskey Lajos, a nógrádi szeszfőzde tulajdonosa, aki azt is elmondta, hogy az adó eltörlésétől pozitív változásokat remélnek: mind a főzetők száma, mind a pálinka mennyisége növekedni fog.
Évente ötven liter nedű készíthető
– A pálinkakészítés szabadsága régi múltra tekint vissza, a kormány emiatt küzdött az adómentességért, annak ellenére, hogy 2016-ban a párlatadójegy bevezetésével a lehető legenyhébb szabályokat harcolta ki – fogalmazott Tállai András. Az adóhivatal adatai arról árulkodnak, hogy még a jelenlegi szabályok mellett is, amikor 700 forintot kell fizetni egy liter párlat után, van igény a házi pálinkára. Jelenleg mintegy 27 ezer főzőberendezés van a magyar háztartásokban, és 2020. január 1-je és október 8-a között 69 ezer párlatadójegyet váltottak ki az otthon főzők. Nyáron került pont a pálinka-szabadságharc végére, amikor az Unió döntéshozó szervezete módosította az alkoholok ügyével foglalkozó irányelvet, amely szerint a tagállamok adómentessé tehetik – évente maximum 50 liter gyümölcsszeszig – a párlatfőzést.