e-sport

2020.11.03. 17:28

Kemény párbajra számít a nógrádi gárda az országos e-sport fináléban

A Megyék Csatája egy országos e-sport-verseny, amely az egész országra, köztük a tizenkilenc megyére és Budapestre kiterjedő versenyzési lehetőséget kínál mindazok számára, akik szeretnének megmérkőzni a League of Legends és a FIFA 21 játékban. Előbbi döntőjébe jutott be a Nógrádi Esport Reménység Team, amely csapat Nógrádi Tollas Vitézek fantázianéven folytatja majd a küzdelmeket a fináléban.

Lászlók Judit

Szűkebb hazánkat a nőtincsi Hugyecz Bence mint csapatkapitány, a tolmácsi Mezei Patrik, a karancslapujtői Tóth Viktor, a győri Németh Jonatán, és a dunakeszin élő Rácz Dávid képviseli.

– Mindannyian jól ismerjük egymást, nemrég pedig úgy döntöttünk, hogy egy csapatban is megmérettetjük magukat ezen a versenyen – mondta el portálunknak Hugyecz Bence. Hozzátette: – Tóth Viktorral korábban már nemzetközi szinten is kipróbáltuk magunkat, illetve ő játszott már a neves francia és holland bajnokságban is.

Hugyecz Bence a döntőbe került Nógrádi Tollas Vitézek e-sport-gárdájának a csapatkapitánya
Fotó: T. A / NMH

A fiatalok örülnek a hazai versenynek, hiszen elmondásuk szerint itthon kevés ilyen lehetőség adódik. Azonban mindannyian remélik, hogy ez a jövőben változni fog.

A nógrádi gárda eddig sikeresen teljesítette a selejtező két fordulóját. A csapatkapitány szerint nem volt különösebben nehéz dolguk, ugyanakkor a döntőben kemény párbajra számítanak.

– Rajtunk kívül még a Wild és az Unluko csapatát tartjuk a győzelemre esélyesnek. Ők mindketten nagyon erősek. Természetesen bízunk abban, hogy mi nyerjük majd meg végül a fődíjat – mondta Hugyecz Bence, aki nem tartja kizártnak, hogy a tagok egy másik verseny kapcsán is együttműködjenek.

A megyékben folyamatosan zajlanak a selejtezők, így a fiatalok még az ellenfeleikre várnak. Az online küzdelmek végén hétszázezer forint kerül kiosztásra a legjobbak között.

A League of Legends e-sport-játékról

A League of Legends egy valós idejű online stratégiai játék. A játékos a regisztráció után az Idéző szerepébe bújik, aki egy egyedülálló mágikus képességekkel rendelkező hőst tud irányítani. Célja, hogy a csapattársai segítségével legyőzze az ellenfél csapatát. A három különböző pályán a játékosok két, három, illetve ötfős csapatokra oszlanak. Mindenki egy általa vagy véletlenszerűen választott hőst irányítva. A csapatok a térkép két átellenes pontján kezdenek. A játékot az ellenfél Nexusának elpusztításával lehet megnyerni, vagy ha a másik fél feladja.

 

Ezek is érdekelhetik