szabálykövetés

2020.11.13. 19:47

Kötelező maszkviselés: körbejártuk Salgótarjánt, így vizsgázott a város

Csütörtöktől a polgármester által meghozott intézkedések értelmében, a megyeszékhely teljes közigazgatási területén kötelező a szájat és orrot eltakaró védőeszköz használata. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a lakosság mennyire veszi komolyan a szabályokat, ezért körbejártuk a várost péntek délután.

K. K

Salgtarján. Bevezették a kötelező maszkviselést a nagyvársokban.

Fotó: Hegedűs Márk

A Főtértől indultunk, majd tettünk egy kört a város körül, miközben azt tapasztaltuk, hogy a járókelők többsége kivétel nélkül viseli a maszkot. Emellett találkoztunk olyannal is, aki nem húzta az orrára, viszont az ilyen szabálytalankodók voltak kisebbségben.

Néhány dohánybolt, újságos és pékség előtt kígyózó sorok alakultak ki, ugyanis a legtöbb üzlethelyiségben csak egy maximum két fő tartózkodhat. A boltok előtt sorban állók többsége tartotta egymástól a másfél méter távolságot és mindenki maszkot viselt, bár az üzlethelyiségekbe és a vendéglátóhelyekre eddig sem lehetett belépni nélküle.

A járókelők többsége betartotta a szabályokat
Fotó: H. M / NMH

Benéztünk néhány élelmiszerboltba is, ahol minden dolgozó és vásárló szabályosan viselte a védőeszközt, emellett a kötelező távolságtartás sem volt probléma a pénztárakhoz közeledve.

– A vásárlók döntő többsége már hozzá van szokva és betartja a szabályokat, de aki nem viseli helyesen a maszkot azt figyelmeztetjük. Ilyen eset általában naponta egyszer-kétszer fordul elő, de javarészt nincs ebből probléma – fejtette ki Kasper Zsolt, az egyik salgótarjáni kereskedelmi üzletlánc boltvezetője portálunk érdeklődésére.

Ahogyan arról Kasper Zsolt, boltvezető is beszámolt a vásárlók már hozzá vannak szokva a kötelező maszkviseléshez | Fotó: NMH / H. M

Hozzátette: a járőrök naponta kétszer járnak ellenőrizni, hogy a dolgozók és a vásárlók viselik-e a maszkot, egy-kettőt figyelmeztettek is már a szabálytalan viselés miatt.

A boltvezető azt is elmondta, hogy megterhelő ebben dolgozniuk, főleg, ha fizikai munkát végeznek, ugyanis ilyenkor nehezebben kapnak benne levegőt.

Hasonlóról számolt be egy járókelő, Váci Nikoletta, akit szintén megvisel a maszkviselés.

– Természetesen betartjuk a szabályokat, de a kötelező maszkviselés miatt kevesebbet tudok sétálni a kislányommal, ugyanis az orrmandulám miatt sokszor nem kapok benne rendesen levegőt. Bízunk abban, hogy minél előbb vége lesz a járványnak és lekerülhet rólunk a maszk – mondta.

Váci Nikoletta és családja bízik abban, hogy minél előbb véget ér a járvány
Fotó: H. M / NMH

Sajnos több dohánybolt eladója a fentebb említettek ellenkezőjét is tapasztalta már. A megkérdezett eladók többsége névtelenül azt mondta, több vásárló is próbál bejutni, a hét után zárt ajtókon, emellett azt is több helyen elmondták, hogy akadt már olyan vevő akit nem szolgáltak ki, ugyanis a felszólítás ellenére sem hajlandó felvenni a maszkot.

A buszmegállókban és azok környékén azt láttuk, hogy mindenki szabályszerűen viselte a védőeszközt, ez alól az elhaladó helyi járatok utasai sem voltak kivételek.

A Főtéren tábla is figyelmeztet: Maszkot fel! | Fotó: H. M / NMH

Tapasztalataink alapján, Salgótarján jelesre vizsgázott maszkviselés terén, azonban aki mégis elfelejtené használni a védőeszközt, számos módon figyelmeztetésekbe akad a város területén. Hasonlóan a tavaszi időszakhoz, a polgármesteri hivatal hangosbemondós autója ismét a szabályok betartására figyelmeztet, ahogyan a Főtéren lévő hirdető tábla is a közterületi maszkhasználatra hívja fel a figyelmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában