építkezés

2020.10.27. 06:55

Hamarosan elkezdődik az új csarnok felépítése Somoskőújfaluban

Az elmúlt években több beruházás is megvalósult már Somoskőújfaluban, és továbbra sincs megállás a fejlesztésekben. A közelmúltban két rossz állapotban lévő út is megújult, illetve az idősek klubja is korszerűbbé vált. A napokban pedig elkezdődik a háromszáz négyzetméteres ipari üzemcsarnok megépítése.

Gerhát Karina

A szépkorúak számára is nagy öröm, hogy megújult, sokkal modernebbé vált szeretett klubjuk

Forrás: NMH

Fotó: L. B

A nyár elején fejeződött be a helyi Naplemente Idősek Klubjának felújítása, amelynek megvalósításához több mint 18 millió forintot kapott az önkormányzat. A benyújtott pályázatnak köszönhetően sikerült komfortosabbá tenni az intézményt és bővíteni annak szolgáltatásait.

– A beruházás célja nem csupán az esztétikai megújulás volt, hanem az is, hogy a tisztálkodás és a pihenés feltételei még színvonalasabb módon legyenek biztosítva az ellátottak számára, és tovább javuljanak az akadálymentes közlekedés lehetőségei is – mondta el portálunknak dr. Tóth László.

A szépkorúak számára is nagy öröm, hogy megújult, sokkal modernebbé vált szeretett klubjuk
Fotó: L. B / NMH

A polgármester hozzátette: az épület energiahatékonyságát további szigeteléssel és a világítási rendszer korszerűsítésével is javították a takarékos üzemeltetés érdekében. Mindezeken túl megújult és bővült az intézmény bútor- és eszközparkja is. A településen évek óta meghaladja az 500-at a 65 éven felüli lakosok száma, közülük sokan magányosan élnek. A fejlesztésnek köszönhetően azonban már megújult környezetben, kibővült kapacitásokkal áll rendelkezésükre a klub. A helyi önkormányzat október elején saját forrásból is végzett tetőfelújítási munkálatokat az épületen, amelynek köszönhetően 400 négyzetméteren cserélték le a cserepeket.

– A napokban fejeződött be az iskolához és a felnőtt háziorvosi rendelőhöz vezető Semmelweis utca, illetve a régi és az új temetőig elérő Böszörményi utca felújítása. Erre a beruházásra több mint 16 millió forintot nyert az önkormányzat a Magyar Falu Programnak köszönhetően. Mindkét utca burkolata igencsak rossz állapotban volt, ezért már régen szükségessé vált a jobbá tételük – emelte ki dr. Tóth László.

A szakemberek két utca aszfaltozását fejezték be a napokban
Fotó: L. B / NMH

A polgármester kifejtette továbbá: a fentiekben említett programnak köszönhetően közel hárommillió forintos támogatást nyert a falu a helyi egészségház eszközeinek gyarapítására. Ennek köszönhetően a gyermekorvosi és a védőnői, valamint a fogorvosi rendelő számára folyamatban van az új, modern eszközök – autokláv, szűrőaudiométer, magzatiszívhang-vizsgáló – beszerzése is.

– Igazán nagy öröm számunkra, hogy önkormányzatunk 132 millió forintos támogatást kapott a Belügyminisztériumtól egy új asztalosipari üzemcsarnok létesítésére, amely a Somoskőújfalui Faipari Szociális Szövetkezet számára épül majd. A korábbi műhely ugyanis 2019. április 19-én, nagypénteken leégett egy magánszemély miatt, a szomszédos ingatlanon végzett szabálytalan gazégetés következtében – tudtuk meg dr. Tóth Lászlótól.

Hozzátette: az építkezés a napokban már elkezdődik, és várhatóan még a téli hónapokban elkészül majd a csarnok. Az elnyert támogatás teljes mértékben fedezi a szükséges telek megvásárlásának, a tervezésnek és az építkezésnek a költségeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában