településfásítás

2020.10.15. 16:26

A jövő generációjának ültettek facsemetéket Érsekvadkerten

Az Agrárminisztérium településfásítási programjában Érsekvadkert harminc darab fát nyert el. Az első hármat csütörtökön ünnepélyes keretek között ültették el.

Lászlók Judit

afgadfa

Forrás: NMH

Fotó: T. A

A tízezernél kisebb lélekszámú települések számára meghirdetett pályázaton Érsekvadkert öt keskenylevelű kőrist, öt magas kőrist, öt nagy-levelű hársot, hat ezüsthársot, három pusztaszilt és hat darab platánfát nyert.

A trianoni emlékpark melletti Páston tartott ünnepséget dr. Őszi Attila Csaba, a község polgármestere nyitotta meg.

Az első facsemeték az általános iskola udvarán kaptak helyet
Fotó: T. A / NMH

– A fát az utánunk jövő nemzedék számára ültetjük – hangsúlyozta a polgármester, aki köszönetet mondott Fábián Attilának, a helyi Petőfi Sándor általános iskola igazgatójának azért, hogy benyújtotta a pályázatot és lehetővé tette, hogy harminc darab fával lehessen szebb és gazdagabb a falu.

Dr. Bognár Lajos, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára pedig arról beszélt, hogy nem elegendőek a szép szavak, hanem tettekre van szükség.

– Sajnos egyre kevesebb időt töltünk a természetben, pedig a fák, az erdők és a parkok kedvező környezeti hatása rendkívül szerteágazó. – fogalmazott a politikus.

Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője szerint az egyik legfontosabb feladatunk a jövőre nézve, hogy óvjuk környezetünket, majd elismerően szólt a helyi iskoláról ahol nagy figyelmet fordítanak arra, hogy elplántálják a diákokban a természet szeretetét.

A tanulók ünnepi műsorát követően el is ültették az első három fát. A többi az általános iskola két telephelyén, valamint a település közterületein kap majd helyet.

Eredményes

Dr. Bognár Lajos az Agrárminisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy egy évvel ezelőtt jelentették be a vidékfejlesztési program erdőtelepítési támogatásainak a növelését, ami meghozta a várt eredményt. A gazdálkodók több mint tizenhétezer hektár új erdőtelepítésre és három ezer hektár ipari faültetvény telepítésére adtak be kérelmet. Mindez húszezer hektárral növeli az ország fával borított területét. – Célunk, hogy a gyenge termőképességű területeken az erdőtelepítés versenyképes alternatíva legyen a gazdálkodás tekintetében is. Csaknem ötszáz, tízezer fő alatti település számára biztosítunk összesen tizenkétezer sorfát, valamint az elültetésükhöz szükséges eszközöket – mondta az államtitkár.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában