2020.09.25. 14:21
Öt téren lesz őszi programkavalkád
Őszi játszótéri műsorkavalkádot szerveznek a helyi Gyerekesély program munkatársai egymást követő öt csütörtökön. A város öt pontján megvalósuló, remek kikapcsolódást nyújtó elfoglaltságokat az Integrált térségi gyermekprogramok a Bátonyterenyei járásban elnevezésű projekt támogatja.
– Kihasználva a kellemes napsütéses délutánokat, változatos szabadidős tevékenységet kínálunk a játszóterekre látogatóknak – mondta el Bakóné Dávid Judit, a program munkatársa, aki arról is tájékoztatott: – Kézműves-foglalkozásokon különféle őszi dekorációk készülhetnek, emellett ügyességi versenyeken is összemérhetik tudásukat a gyerekek, de homokvárat is építhetnek és csillámtetoválásokat is csináltathatnak.
Mint mondta, a programsorozat szeptember 24-én, a falusi játszótéren indult el. Ezt követően csütörtökönként délután 16–18 óra között várják az érdeklődőket: október elsején a Városház úti, október 8-án a Liget úti, október 15-én a bányavárosi, 22-én a maconkai játszótéren, végül, október 29-én a Flóra téren. A programok eső esetén elmaradnak.