ügyészség

2020.09.25. 08:36

Gyorsított eljárásban ítélték börtönre a nagymamájához betörő nógrádi férfit

A Pásztói Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság 1 év 8 hó börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki a nagymamája bántalmazása miatt kiszabott börtönbüntetésből szabadulva újabb bűncselekményeket követett el a sértett sérelmére.

Forrás: shutterstock

A férfi augusztus 26-án a reggeli órákban az ablakot betörve behatolt a nagymamája pásztói ingatlanának garázsába, ahonnan jogtalanul eltulajdonított 2 200 forint készpénzt. Még ugyanezen napon újra elment a sértett házához, a bejárati ajtó melletti ablaküvegét betörve oda bejutott, ott a kulccsal zárt vendégszoba ajtaját is betörte, és ellopott egy 65 000 forint értékű tévét, amit később mindössze 11 000 forintért értékesített.

A sértett az unokája által elkövetett lopás miatt a törvény által megkívánt magánindítványt előterjesztette, kérve az elkövető felelősségre vonását és kérte unokája megbüntetését amiatt is, hogy az augusztus 9-én ittas állapotban megöléssel fenyegette meg, azt mondta neki, hogy elvágja a nyakát, rágyújtja a házat. Mivel a férfi korábban már bántalmazta nagymamáját, ez a fenyegetés a sértettben komoly félelmet keltett.

A nyomozás során a büntetett előéletű, visszaeső férfi letartóztatását rendelte el a bíróság, mivel 2020. áprilisában került feltételes szabadságra 2 év 4 hónap szabadságvesztéséből, amely büntetést többek között épp a nagymamája sérelmére elkövetett bántalmazás miatt kapta, így a bűnismétlés veszélye esetében fokozott volt.

A Pásztói Járási Ügyészség egy hónapon belül bíróság elé állította a férfit az általa elkövetett lopás illetve zaklatás miatt, ahol végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott vele szemben. A Pásztói Járásbíróság halmazati büntetésként 1 év 8 hó börtönbüntetésre ítélte a férfit, és 3 évre eltiltotta az elkövetőt a közügyek gyakorlásától. Mivel a terhelt visszaeső, legkorábban a szabadságvesztés háromnegyed részének kitöltése után szabadulhat.

Az ítélettel szemben az ügyész a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezést jelentett be. A férfi továbbra is letartóztatásban marad.

Forrás: Nógrád Megyei Főügyészség

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában