2020.08.20. 07:00
Megyei körkép: megtelnek a szálláshelyek a hosszú hétvégére
A Mátra és a Cserhát egyébként is közkedvelt úti cél a turisták számára, főleg ünnepekkor. Ugyanakkor a járványügyi helyzet miatt külföldről még kevesen érkeznek szűkebb hazánkba.
A világörökségi településen, Hollókőben is sokan töltik el a hosszú hétvégét
Forrás: NMH
Fotó: H. Cs
Az elmúlt időszak a turizmust igencsak megviselte, de mostanra egyre többen foglalnak szállást.
– Minden vendégházunk teljesen megtelt. A nyári időszakban amúgy is mindig nagy az érdeklődés, de idén külföldi nem érkezett hozzánk, csupán 1-2 átutazó van – közölte Franka-Kelemen Helga, akinek férjével Hollókőn, Garábon, Felsőtoldon, Alsótoldon, valamint Mátrakeresztesen is van vendégháza.
Hozzátette: a turisták hozzávetőlegesen már egy hónappal korábban lefoglalták a szállásokat, de ez a hétköznapokra nem igazán jellemző. Olyankor inkább csak két héttel az érkezés előtt keresik fel őket.
Görög Rudolf, az alsópetényi Prónay-kastély igazgatója elárulta, hogy náluk is tömve vannak már a vendégházak, amelyeket már hónapokkal ezelőtt lefoglaltak. Sőt, amennyiben lenne még szálláshelyük, azok is mind megteltek volna, olyan sokan érdeklődtek. Ugyanakkor külföldről hozzájuk sem érkeznek idén vendégek.
Mátraverebély-Szentkútra is rengetegen látogatnak el a hosszú hétvégén.
Orosz Lóránt, a nemzeti kegyhely igazgatója portálunknak elmondta, hogy eloszlik majd a vendégek létszáma, hiszen több eseményt is rendeznek. Augusztus 20-án, csütörtökön 400-500 látogatót várnak a Szent István-búcsúra, augusztus 23-án, vasárnap pedig motorosok zarándokolnak majd el ide, akik egy része a Felvidékről érkezik.
A koronavírus miatt kialakult helyzetben fokozottan ügyelnek a higiéniára. – Szabadtéri minden rendezvényünk, zárt térben egyáltalán nem tartunk eseményt. Arra kérjük vendégeinket, hogy viseljenek maszkot, és tartsanak másfél méteres távolságot egymástól – emelte ki Orosz Lóránt, aki azt is hangsúlyozta, hogy a szálláshelyen és a vendéglátó egységben dolgozók szintén maszkot viselnek, és több helyen is elérhetők a kézfertőtlenítők a látogatók számára.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra hívta fel a közlekedők figyelmét, hogy a következő napokban körültekintően vezessenek, a telítettebb gyorsforgalmi és főutakon tartsák be a megfelelő követési távolságot, hogy elkerülhessék a baleseteket. Számoljanak hosszabb menetidővel, és az utazás előtt mindenképpen tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről.