Óvoda előtt

2020.08.27. 17:42

A legkisebbek fejlődését szolgálja az endrefalvai gyerekház

A helyi Csiri-biri Gyermekház célja, hogy segítséget nyújtson a szülőknek gyermekük óvodai felkészítésében.

Sz. F

Jónás Genovéva kisgyermekével, Fannival

Forrás: NMH

Fotó: Sz. F

Vágvölgyiné Mezőfi Katalin, a ház vezetője elmondta, hogy naponta 8–14 óra között fogadják a három évnél fiatalabb gyermekeket, de óvodai szünetben az óvodásokat is szívesen látják. A hátrányos helyzetű családok gyermekeinél elősegítik a szocializálódást, különböző foglalkozásokat tartanak, a szülők együtt játszanak a csemetéikkel. A közös játékban meghitt kapcsolat alakul ki a szülő és gyermek közt. Játék során a gyermekeknek nemcsak az ügyessége, a kreativitása, a fantáziavilága is fejlődik.

A Gyermekház jól felszerelt, rendelkeznek a szükséges fejlesztő játékokkal. A tízórai elkészítésébe néha a szülők is besegítenek, és előfordul, hogy egy-egy szülő igénybe veszi a ház mosógépét: amikor megérkezik, berakja szennyest a gépbe, a foglalkozás után pedig hazaviszi a kimosott ruhát. Arra is lehetőség van, hogy megfürdessék a gyermekeket.

Jónás Genovéva kisgyermekével, Fannival
Fotó: Sz. F / NMH

A szülők itt kicserélhetik egymással a gyermekneveléssel kapcsolatos tapasztalataikat. Gyakori vendég a védőnő, aki az egészséges táplálkozástól kezdve a különböző betegségek megelőzéséig sok hasznos tanácsot ad az anyukáknak.

Jónás Genovéva második gyermekével veszi igénybe a ház szolgáltatásait, a nagyobbik már nyolcéves. – Csak jót tudok mondani a házról. Fannika, aki most kétéves, nagyon anyukás, itt viszont bekapcsolódhat a többiek játékába. Azt tapasztaltam, hogy a nagyobbik gyermekem, akivel négy hónapos korától közel három évig jártam ide, sokkal könnyebben beilleszkedett az óvodában – vélekedett az anyuka.

Oláh Csilla endrefalvai lakos egy éve dolgozik a házban: – Szeretem a gyermekeket. Az eddigi munkám is hozzájuk kötődik. Dolgoztam gyermeknevelő intézetben csecsemőgondozóként is. Jól érzem itt magam, a kolléganőmmel megbeszéljük a közös munkát, hogy hol, miben kell előbbre lépnünk. Baba-mama tornát is tervezünk.

Vágvölgyiné Mezőfi Katalin elmondta, hogy fenntartójuk a helyi önkormányzat, a polgármester, Csóriné Botyánszki Ágnes gyakran felkeresi őket. Örül, hogy az óvoda jó véleménnyel van azokról a gyermekekről, akik tőlük kerültek át, s könnyebben beilleszkedtek a közösségbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában