Bátonyterenyén elengedik az építményadót

A városvezetésnek fontos, hogy a járványhelyzetben mindent megtegyen a lakosság egészségmegőrzésének érdekében.

P. K.

Forrás: Shutterstock

Egyebek mellett megkezdték a hatvan év felettieknek beszerzett mosható maszkok kiosztását, de már rendszeresen fertőtlenítik a közterületeket és lepermetezik a gyalogos közlekedést segítő korlátokat, padokat, illetve a szeméttárolókat is.

Nagy-Majdon József polgármester a napokban közölte: a 2020-as költségvetést újra kell tervezni, ezért megkérte az illetékeseket, hogy az ehhez szükséges feladatokat máris kezdjék el.

– A polgármesteri és alpolgármesteri költségtérítést a védekezésre fordítjuk, továbbá az önkormányzati képviselők és külsős bizottsági tagok tiszteletdíját nulla forintban határozom meg. A városi cégek vezetői jelenleg fizetésük hetven százalékát kapják meg, míg a felügyelőbizottságok tagjai nem kapnak tiszteletdíjat – tájékoztatott a városvezető. Hozzátette: az építményadó befizetését a lakosság számára idén elengedik, a leghamarabbi befizetés a járványhelyzet megszűnése és az adórendelet újratárgyalása után válik esedékessé.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában