Az utolsó magyar dudásra emlékeztek Tereskén

Mintegy félszáz ember gyülekezett a falu temetőjének bejáratánál. Hamarosan megérkeztek a kalapos-ködmönös dudások, egy idősebb férfi a tekerőlantját igazgatta. Házigazdák és vendégeik aztán elindultak Pál István sírja felé. A legendás mester, aki annyi és annyi fiatalt tanított meg az ősi pásztorhangszer kezelésének fortélyaira, aki ékes palóc tájszólással mesélt a réges-régi, cserháti állatterelő világról, 2015-ben hunyta le örök álomra a szemét és ott nyugszik a tereskei temetőben.

A hantnál az egyperces néma főhajtás után a dudáscsapat vezetője, Konrád Viktor szólalt meg.

– Egyszerre szomorú és felemelő ez a pillanat – mondta, majd kitért arra, rendkívül fájó, hogy Pista bácsi már nem lehet közöttünk. Ugyanakkor boldogság, hogy a hagyomány, amit ő teremtett, töretlenül él, és az a zene, amelynek oly értékes mestere volt a nagy bajszú, ősz előd, mindig és mindenütt megszólal, ahol még számít a palócság kultúrája.

Kisvártatva előkerült egy másik hangszer, négy legény „gyújtott” rá a furulyára, és a község vegyes kórusa is megszólalt a palóc himnuszt énekelve. Meggyulladt a láng a sírra helyezett mécsesben, és a koszorúzás előtt a dudások eldalolták a közismert bujdosó nótát: „Erdő mellett estvéllettem…”

Befejezésként Tereske polgármestere, Vincze-Meló Martina hívta meg a résztvevőket egy kis közös, adomázós lakomára.