2020.02.25. 13:52
Sváb hagyományok elevenedtek meg a berkenyei mulatságon
Tizedik alkalommal rendeztek a településen sváb bált az elmúlt hétvégén.
A rendezvény ötletgazdája German József, a település jelenlegi polgármestere. A faluban élő, ősei hagyományait tisztelő polgárként az előző években ő vállalta ezt a feladatot a nemzetiségi önkormányzat támogatásával. Idén azonban településvezetői teendői mellett már nem jutott elegendő ideje a mulatság megszervezésére, ezért a falu kulturális életében fontos szerepet játszó nemzetiségi önkormányzat vállalta magára ezt a fontos feladatot.
Berkenye a múltjára büszke, virágzó sváb gyökerű település a megye nyugati határán. Az itt élő fiatalok részéről rendkívül nagy a fogadókészség a hagyományos sváb kultúra megismerésére, befogadására. A mostani bálon is szép számmal vettek részt mind az előkészületi munkákban, mind pedig az eseményen, gyermekeiket is elhozva magukkal. Este tíz óráig a legkisebbek is elvegyültek nemzetiségi ruhácskáikban a nagyok mulatságában.
A bál kulturális programjának részeként a berkenyei óvodások különböző német táncokat, kiszámolós játékokat mutattak be, majd a helyi német nemzetiségi „Tanzen mit Herz” tánccsoport lépett fel, valamint a Berkenyei Német Nemzetiségi Vegyeskórus adott elő egy dalcsokrot. Az esemény vendége volt a szintén német nemzetiségi faluból, Szomorról érkező Somorer tánccsoport, míg a mányi „Die Eber Kapelle” zenekar húzta a talpalávalót.
A Berkenyei Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, German Veronika tájékoztatta lapunkat a régi hagyományokon alapuló sváb bál részleteivel kapcsolatban.
– Minden évben a településünkön működő intézmény valamelyikét támogatjuk a bál bevételéből. Az idei évben felújítják a kultúrházat, ahol ifjúsági klubot és egy baba-mama szobát szeretnénk létrehozni. Ezeknek a berendezésére, fejlesztésére ajánljuk fel a bevétel egy részét. A támogatói jegyek árát a helyi óvoda kapja, amit eszközparkbővítésre fordítanak majd.
German Veronika elmondta, 25 éve működő szervezetük célja a falu sváb nemzetiségű hagyományinak megőrzése és továbbadása, programok megrendezése. Rendszeresen szerveznek németnyelv- és táncoktatást az óvodában és az iskolában, német nyelvű kiadványokat szerkesztenek. Jelenleg nem működik az iskola, de az alsó tagozatos képzést szeretnék újraindítani a faluban. Pályázati segítséggel több helytörténeti érdekességgel foglalkozó könyvet kiadtak a közelmúltban.