pályázat

2020.01.05. 16:08

Támogatásból újulhat meg az út és az orvosi rendelő Szurdokpüspökiben

Pályázatot nyújtott be a közelmúltban a község önkormányzata a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. által kiírt Zártkert Programra.

T.-N. O.

Forrás: shutterstock

Az infrastruktúra fejlesztésére kiírt pályázat keretében elnyert összegeket a települések zártkerti földrészleteinek mezőgazdasági hasznosítását segítő és az infrastrukturális háttér megteremtését célzó települési fejlesztésekre lehet fordítani.

A község pályázata mindenben megfelelt a kiírásban foglaltaknak, így pozitív elbírálásban részesült az önkormányzat munkája. A projektnek köszönhetően közel tízmillió forintos támogatásból valósíthatja meg terveit a falu vezetése.

Ezáltal a közeljövőben megújul a településen lévő Nagyalmási út, amelynek munkálatai várhatón idén májusban fejeződnek majd be. Ezenkívül a Magyar Falu Program keretében közel kétmillió forintos támogatást nyert el az önkormányzat. A projekt által orvosi eszközöket vásárolnak majd. Egy kartonozó szekrényt már beszereztek a háziorvosi rendelőbe, a többi eszköz vásárlása még folyamatban van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában