összefogás

2020.01.11. 19:50

Licitek és adományok segítségével pótoltak hiányzó oltóanyagokat Érsekvadkerten

Holman József képviselő gyűjtést szervezett, hogy minden olyan érsekvadkerti kisgyermek megkaphassa a gennyes agyhártyagyulladás elleni védőoltást, aki kérte. Ezáltal pedig nemrég sikerült összegyűjteni a hiányzó kétmillió forintot az oltóanyagra.

Lászlók Judit

Balról: Jakubecz Jánosné, Holman József és dr. Kovács Katalin, a vakcinavásárlás intézői közül

Forrás: NMH

Fotó: Torjay Attila

Az évek óta a településen dolgozó dr. Kovács Katalin házi gyermekorvos azt vallja, hogy ami ellen védekezni tudunk, az ellen kell is.

– A gennyes agyhártyagyulladás elleni védőoltás rendkívül drága, a társadalombiztosítás nem fedezi – mondta a gyermekorvos. – Idén a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének egyik képviselője keresett meg minket, azzal, hogy a 11 és 18 év közötti gyermekek számára ingyenes oltóanyagot tudnak biztosítani. Sajnos, azonban csak öt nap állt rendelkezésünkre, hogy felmérést végezzünk. Ezért a helyi általános iskola által nyilatkoztattuk a szülőket, hogy kérik-e a Trumenba nevű védőoltást. Ez alapján 73 gyermek számára kérték meg az ingyenes vakcinákat, amely néhány hónap elteltével meg is érkezett. Azonban kiderült, hogy sokkal nagyobb volt az igény, mint várták, ezért csak az oltások 60 százalékát tudják beadni.

Balról: Jakubecz Jánosné, Holman József és dr. Kovács Katalin, a vakcinavásárlás intézői közül
Fotó: Torjay Attila / NMH

– Ez egy elég komoly nehézség elé állított minket, hiszen milyen jogon döntsük el, hogy ki kaphatja meg az oltásokat és ki nem? – mondta dr. Kovács Katalin. – 43 gyermek számára már volt vakcina, de mi lesz a többi 35-tel... Egy oltóanyag ára 30 ezer forint, ebből kettő kell egy lurkónak. Így a hiányzó vakcinák összege elérte a kétmillió forintot. Ezért próbáltunk segítséget kérni az önkormányzattól, de az anyagi helyzet ezt nem tette lehetővé. Végül az a döntés született, hogy a nyolcadikosok közül kapják meg az első oltásokat, azok, akik kérték, hiszen ők hagyják el az intézményt leghamarabb. Őket követték a hetedikesek, a megmaradt néhány vakcinát a krónikus beteg csöppségek kapták.

Holman József, a település képviselője – aki egyben Holman Dávid magyar válogatott labdarúgó testvére is – akkor értesült a nehéz helyzetről, amikor kislányát vitte éppen a gennyes agyhártyagyulladás elleni oltására. A képviselő, mindig is szívén viselte a falu sorsát, ezért most is felajánlotta a segítségét.

– Első körben szerveztünk egy jótékonysági aukciót a két testvéremmel, amelyen Varga Balázs és Szatmári Patrik közreműködésével egy-egy Cafu és Puyol, valamint a testvérem, Holman Dávid által felajánlott válogatott mezekre lehetett licitálni. Az ebből származó adomány végül elérte a 315 ezer forintot. Köszönet jár Szabó Jánosnak, Balogh Balázsnak, Ivanyik Dávidnak, Hustyava Ákosnak, hogy megtették a mezekre a felajánlásokat, ezzel is segítve ügyünket. Ezenkívül a helyi Agroméra Zrt., a Holman J.T.D. Kft., valamint Szabó Teréz, Bódi István és családja és Dávid testvérem támogatta nagyobb összeggel a kezdeményezést. Így tudtuk megvenni a 35 oltóanyagot, és majd hat hónap múlva a következőket is megvásárolhatjuk – mondta Holman József.

– További köszönet illeti az érsekvadkerti gyógyszertárat, dr. Kovács Katalin, Doman Lászlóné védőnőket és Jakubecz Jánosné asszisztenst. Óriási szerepet vállaltak a szervezésben, a dokumentálásban és a védőoltás beadásában. Nemes lelkületre vall, hogy olyan emberek is adakozni akartak, akiknek nem futja jótékonyságra!

Agyhártyagyulladás: a tünetek

Dr. Kovács Katalin, házi gyermekorvos elmondta, hogy a gennyes agyhártyagyulladás egy tokos baktérium.

– Sok ember a kórokozó hordozója, de nincs tünete. A betegséget sok tényező kiválthatja, köztük a stressz, vagy éppen egy vírusfertőzés utáni állapot is. A csecsemők és a serdülők a veszélyeztetettek. A kór kis lázzal, aluszékonysággal, étvágytalansággal kezdődik. Pár óra elteltével azonban, felszökik a beteg láza, hányni kezd, a bőrön testszerte pontszerű vérzések jelennek meg és a páciens rossz állapotba kerül, légzési, keringési zavar is fennállhat. A gennyes agyhártyagyulladás legnagyobb veszélye, hogy nagyon gyors lefolyású és cseppfertőzéssel terjed. A felépülési idő változó – amely függ attól is, hogy mikor kap a beteg kezelést.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában