hét embere

2019.12.27. 19:50

A gyerekek őrangyala a szécsényi rendőrnő

A VI. Országos Iskolarendőr Szakmai Nap keretében dr. Halmosi Zsolt rendőr vezérőrnagy, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes a közelmúltban adta át „Az év iskolarendőre” elismeréseket. Nógrád megyében Valent Judit címzetes rendőr őrnagy, a Szécsényi Rendőrkapitányság munkatársa érdemelte ki a címet az elmúlt évben nyújtott kiemelkedő teljesítményéért.

Palchuber Kinga

Valent Judit minél több családot szeretne elérni a biztonság érdekében

Forrás: NMH

– Több éven át a Balassagyarmati Határőr Igazgatóságnál dolgozott. Hogyan vált a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság iskolarendőrévé?

– Mindig is jól megértettem magam a gyerekekkel, sokáig kacérkodtam pedagógusi álmokkal. Az élet azonban úgy hozta, hogy 1999-ben a Rendőrtiszti Főiskola határrendészeti szakán kezdtem el felsőfokú tanulmányaimat, s ezt követően a Balassagyarmati Határőr Igazgatóságnál helyezkedtem el. A családalapítást követően 2012-ben Rétságon kezdtem el dolgozni közlekedési főelőadóként, amellyel párhuzamosan az Iskola rendőre program helyi koordinációjáért is felelőssé váltam. A határőrség után ez új terület volt számomra, amely sok kihívás elé állított. Szerencsére a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőitől és munkatársaitól minden segítséget megkaptam, s a sok támogatásnak köszönhetően ma már nem is tudnám elképzelni, hogy más legyen a hivatásom!

Valent Judit minél több családot szeretne elérni a biztonság érdekében
Fotó: NMH

– Mi egy iskolarendőr valódi feladata?

– A rendőrség számára a gyermekek védelme és a közlekedési nevelő munkában való aktív részvétel immár évtizedek óta az egyik legkiemeltebb feladat. Ez mind bűnmegelőzési, mind baleset-megelőzési szempontból komplex tevékenységet igényel. Az iskola rendőre program több mint tíz évvel ezelőtt indult útjára, amely az eddigi tapasztalatok alapján nagymértékben segítette a gyermekek védelmére irányuló bűn- és baleset-megelőzési tevékenységet. A rendőri jelenlét miatt a gyermekek, a pedagógusok és a szülők egyaránt nagyobb biztonságban érezhetik magukat, valamint az iskolák környékén a gépkocsivezetők sokkal figyelmesebben, a közlekedési szabályokat betartva közlekednek. Emellett szülői értekezleteket tartunk, de a megye különféle rendezvényein is felhívjuk a gyerekek figyelmét a biztonságos közlekedésre. A polgárőrökkel is jó kapcsolatot ápolunk, sokszor velük együtt tartunk órákat és a forgalomirányításban is támogatjuk egymást.

– Vissza tudna idézni egy kedves emléket?

– Nagyon jó emlékem, amikor pár éve a Pindúr-Pandúr Ki Mit Tud versenyen személyesen is részt vettem a gyerekekkel. Annyira jó érzés volt látni, hogy több százan együtt nevetnek és élvezik a feladatokat. Fontos, hogy a gyerekek a környezettudatos életmód mellett már kisebb korukban, játékos eszközökkel tanulják meg a KRESZ szabályait, s minél biztonságosabban vegyenek részt a forgalomban. Megéri rájuk áldozni az időt!

– Ettől szép ez a hivatás?

– Szeretem, ha a gyerekek személyesen is meg mernek szólítani, hiszen ez már a belém vetett bizalom jele. Mindig megtalálom a hangot a fiatalokkal, ami talán annak is köszönhető, hogy magam is két iskolás gyermek édesanyja vagyok. Az alsósok figyelmét mindig egyszerűbb megragadni, ők a rajzos feladatokat nagyon kedvelik. A nagyobbaknál a közlekedési robotok előadása, vagy az interneten elérhető baleset-megelőzési videók bizonyultak a leghatásosabbnak. Jó érzés, amikor visszatérek egy osztályba, és a gyerekek aktívan felelevenítik az elmúlt órák anyagát. Ha már fejben ismerik a szabályokat, nagyobb a valószínűsége annak, hogy a gyakorlatban is alkalmazni fogják.

– Nógrád megyében nem jellemzőek a gyermekek miatt bekövetkezett balesetek. Mit gondol, hozzájárul ehhez az önök munkája?

– Az mindenképpen előnyös, hogy a gyerekekkel már 18 éves koruk előtt megismertetjük a közlekedési kultúrát és a helyes viselkedésmintát. Természetesen ehhez egymagunk nem vagyunk elegendőek: odaadó tanárok és megfelelő szülői példa nélkül mit sem érnének az óráink.

– Érte már váratlan kérdés a foglalkozásokon?

– Nem is egy! Sokszor szembesülök személyes kérdésekkel, amelyekre örömmel válaszolok, de mindig felhívom a gyerekek figyelmét, hogy a szülőkkel is beszéljék át részletesen a témát. Előfordult már olyan is, hogy egy kislányt csúfolni kezdtek az osztálytársai, így a kiközösítés negatív hatásairól folytattuk tovább a beszélgetést. Jó érzés volt látni a kislány szemében a hálát, hogy kiálltunk mellette…

– A saját gyerekeit is ellátja biztonsági tanácsokkal?

– Amondó vagyok, hogy minden a családi példával kezdődik! A kislányom nagyon gyakran rajzolgat közlekedési táblákat, amelyeket örömmel mutat meg nekem. Arra is volt már példa, hogy alsósoknak szánt oktatófüzetet vittem haza, s a kisfiam a feladatok kitöltése után azt mondta: „Anya ezt már tudom, lépjünk szintet!”

– Mire a legbüszkébb?

– Óriási megtiszteltetés számomra, hogy Nógrád megyében kiérdemelhettem Az év iskolarendőre címet. Ez igazán jó visszajelzése a munkámnak. Nagyon büszke vagyok a kollégáimra is, akikkel végigjártam ezt az utat, mert nélkülük nem sikerült volna.

– Mivel foglalkozik szabadidejében?

– Még a határőrségnél kezdtem el gobelineket varrni, majd átváltottam a keresztszemes hímzésre. Ezt a szenvedélyemet a mai napig űzöm, de szívesen olvasok, és gyakran járok moziba a gyermekeimmel.

– Hogyan tovább?

– Továbbra is szeretném elhivatottan végezni a munkámat, és hogy minél több gyereket és szülőt elérjek a biztonság érdekében.

Munkáját magas színvonalon végzi

Valent Judit 1978-ban született Balassagyarmaton. Általános iskoláit Diósjenőn végezte, majd tanulmányait 1992-ben a váci Madách Imre Gimnáziumban folytatta magyar–történelem szakon. Az érettségit követően felvételt nyert a Rendőrtiszti Főiskola határrendészeti szakára, ahol 1999-ben végzett. A főiskola után a Balassagyarmati Határőr Igazgatóságnál dolgozott, mint a bűnügyi szolgálat operatív előadója. Ezt követően az elemző-értékelő alosztályon tevékenykedett, majd 2005-től főügyeletesként is dolgozott. Valent Judit 2012-ben a Rétsági Városi Balesetmegelőzési Bizottság titkára lett, az Iskola rendőre programnak munkába állásától fogva aktív tagja. A Szécsényi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályán 2018. júliusától látja el ugyanezeket a feladatokat. Magas színvonalú szakmai tevékenységét a szécsényi és a Szécsény környéki oktatási intézményekben végzi.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában