Karitativitás

2019.12.21. 11:09

Cipősdoboznyi szeretet: ajándékokat gyűjtöttek a nógrádi rászorulóknak

A Fejlődő, Élhető és Szerethető Városért Egyesület a hagyományokhoz hűen idén is ajándékokat gyűjtött a rászoruló gyermekek és családjaik részére.

P. K.

Fotó: Beküldött fotó

– Az egyesület ezúttal cipősdoboz-akció keretében hirdette meg az ajándékgyűjtést, s a csomagokat aszerint meg is jelöltük, hogy milyen nemű és korú gyerekeknek szánjuk az adományokat – mondta Fenyvesi Gábor egyesületi elnök. Az összegyűjtött ajándékdobozokat a napokban juttatták el a Nógrád Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat munkatársaihoz.

Az egyesület tagjait Cserkuti Gáborné igazgató és Bakos Judit igazgatóhelyettes fogadták, aki megígérték: a legjobb helyekre fognak kerülni az ajándékok. Sok ajándékot vásároltak újonnan is, így legók, kirakós játékok és sok-sok könyv került a dobozokba. Az adományok gyűjtését a jövőben is folytatja az egyesület, nem feledkeznek meg a többi partnerintézményről sem. A tervek szerint év elején az anyaotthont látogatják meg, hogy ott is segítsenek, és mosolyt csaljanak az ott élők arcára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában