almanach

2019.10.28. 11:20

Bemutatkozik Kétbodony, a Szilvaszombatjáról híres falu

Kétbodony festői környezetben fekszik, Nógrád megye, egyben az ország egyik legszebb vidékén, a Cserhát lábánál.

Sziládi Krisztina

Gombóckészítés. A falu fő rendezvénye, a Szilvaszombat már öt éve viseli büszkén a Nógrádikum címet.

 

Kétbodony Polgármester: Halász Judit

Képviselő-testület tagjai:

Boskó Szabolcs, Matulányi Györgyné, Szabó Tibor,

Vizdák István

Jegyző: Jele Tibor

A hivatal elérhetőségei:

2655 Kétbodony, Madách út 37. Telefon: 35/355-260

Lakosság száma: 440 fő

A településen megoldott a villany, a vezetékes ivóvíz, a telefon- és a gázszolgáltatás is, a csatornaberuházás és szennyvízelvezetés azonban a jövő feladata, az önkormányzat pályázati forrás kiírását várja. A közutak állapota jó, a falu lakossága pedig szemmel láthatóan nagy gondot fordít a település tisztaságára, a rendre. Az itt élő emberek takaros családi házakban laknak, amelyekhez virágos udvar és díszkert is tartozik.

Folyamatosan gyarapodik, fejlődik a település. Mint azt Halász Judit, a falu harmadszor megválasztott polgármestere elmondta, a közelmúltban pályázati forrásból történt beruházások mind a közösség érdekét szolgálják. Elsősorban a fiatalok kikapcsolódását segíti a kézi- és kosárlabdapálya kialakítása, az ifjúsági klub teljes felújítása, de kívül-belül megújult a művelődési ház és az orvosi rendelő is.

Gombóckészítés. A falu fő rendezvénye, a Szilvaszombat már öt éve viseli büszkén a Nógrádikum címet. Fotó: Torjay Attila/NMH

A Magyar Falu Programban orvosi eszközöket nyert az önkormányzat, megszépült a polgármesteri hivatal, a legkisebbeknek pedig korszerű játszóteret építettek. Saját erőből kisebb felújításokat végeztek: a szabadtéri színpadot tetővel látták el, felújították a művelődési ház külső teraszát, járdákat és buszvárót építettek.

Persze vannak még megvalósításra váró feladatok. 2005-ben megszűnt az óvoda és az iskola a településen, az épületek kihasználatlanul állnak, ezeket szabadidőközpontként, tájházként, kézművesházként szeretnék hasznosítani a jövőben.

Kétbodonyban folyamatosan nő a lakosság száma, az emberek szeretnek itt élni. Az elmúlt két évben a fővárosból és környékéről egyre többen költöztek ide, elsősorban frissnyugdíjasok és fiatal házasok, így egyre kevesebb az eladásra kínált ingatlan a településen.

Szilvaszombat

Ebben az évben 17. alkalommal szervezték meg a faluban augusztus utolsó hétvégéjén a nemzetiségi gasztronómiai folklór rendezvényt, a Szilvaszombatot. A megye- és országhatáron is átnyúló fesztivál több ezer látogatót vonz minden évben. A Nógrád Megyei Közgyűlés 2014-ben Nógrádikum díjat adományozott a kétbodonyi Szilvaszombatnak egyedülálló jellemzői alapján, amelyek minden más megyei és országos értéktől megkülönböztetik. Ez komoly elismerést jelent a falunak, hiszen az esemény megrendezése rengeteg előzetes szervezést igényel, akár az önkormányzat mint főszervező, akár a lakosság részéről, amely szívét-lelkét beleadja a készülődésbe. A hagyományok ápolása elsődleges szempont a szervezés során.

MEGKÉRDEZTÜK: Mi a véleménye Kétbodonyról?

Barát Péter, a sportegyesület vezetője: Szép eredményeink vannak futballban. Csapatunk rendre dobogós helyen áll a megyei harmadosztályban, kétszer voltunk elsők, háromszor harmadikak. Az önkormányzat felszereléssel, pénzzel támogat, és a helyi vállalkozók is segítik a csapatot, amely minél színvonalasabb játékkal igyekszik megdolgozni ezért a támogatásért.

Gombor Krisztián, az evangélikus gyülekezet vezetője: 2012 óta élek itt a családommal, s úgy tapasztaljuk, befogadó emberek lakják Kétbodonyt. Szerintem bár elöregedőben van a falu, de az utóbbi időben egyre több fiatal tervezi itt a jövőjét. A 230 éves templomunkat most újítjuk fel pályázati pénzből, a 19. századi freskóink restaurálására keressük a forrást.

Lemberné Mészáros Katalin: Kétbodony folyamatosan fejlődik és szépül. A közelmúlt fejlesztései a falu javára szolgálnak, javítják az itt élők kényelmét. Számomra fontos volt a katolikus harangláb felújítása, amit a váci püspökség és az önkormányzat hozzájárulásán túl a helybeliek is támogattak adományaikkal. A jó cél érdekében mindig hajlandóak összefogni a helyiek.

Kovács Éva – Együtt Kétbodonyért

Kovács Éva, a közhasznú egyesület vezetője

– Miben áll az egyesület legfőbb tevékenysége?

– Az önkormányzattal együttműködve támogatjuk a település különböző kulturális rendezvényeit, valamint a helyi hagyományőrző csoport munkáját, hiszen ők azok, akik leginkább hírét viszik a falunak, elsősorban Nógrád megyében, de azon túl is. Minél több lakos – főleg fiatalok és családok – bevonása a célunk, illetve közösségi színtereket is létrehozunk.

– Mit kell tudni a Kétbodonyban megszervezett rendezvényekről?

– Szinte minden rendezvényünk nyilvános, a Szilvaszombatra például több ezer vendég érkezik minden évben, az ország minden tájáról és a Felvidékről is. Persze vannak események, amelyek inkább csak az itteni közösségnek szólnak. A környező Kéktúra útvonalon gyakran szervezünk kirándulásokat a helyi családoknak. A közös karácsonyi ünnepségen a falu összes lakója együtt szokott ünnepelni halászlé és forralt bor mellett.

– Milyennek tartja az itt élő embereket?

– Ez egy kis, zárt közösség, de maguk között összetartanak, és segítőkészek az itt lakók. Mi Budapestről települtünk a faluba, megéreztük ezt a zártságot, de ha az újonnan érkező bizonyít, akkor befogadják. A fiatalok között is erős az összetartás. Soha nem bántuk meg, hogy ideköltöztünk. Van a környéknek egy sajátos hangulata. A táj és az emberek együtt varázslatos, én csak úgy nevezném, valódi palóc közeget alkotnak.

Dalaikban is tovább adják őseik örökségét

Nemcsak nyelvében él a nemzet, de hagyományiban is. A 21. században a megrendült, meglazult közösségi gyökerek ellensúlyozásaként különösen időszerűvé vált a múlt értékeinek megőrzése, és élő továbbvitele. A hagyományőrző csoportok ezért védelmet és odafigyelést kívánnak, hiszen tevékenységük bizonyítja, hogy van élő néphagyomány, és egy hagyományokkal rendelkező közösségnek nemcsak a teherbíró képessége nő, hanem a biztonságérzete és a világba vetett bizalma folytán a megújulásra való képessége és kreativitása is.

Szalkai Jánosné, Marika néni tősgyökeres kétbodonyi, 30 éve oszlopos tagja a helyi hagyományőrző csoportnak. Arra a kérdésre, miért érzik fontosnak, hogy az őseik által rájuk maradt hagyományokat tovább vigyék, így válaszolt:

– Egyszerűen szeretjük ezt csinálni, a magunkénak érezzük, és nagyon jó közösséggé kovácsolódtunk az évek során. A csoport elsősorban énekel, és a megszokott népdalokon kívül mindig bekerül valami újdonság is a műsorunkba.

A népdalokon kívül mindig bekerül valami újdonság is a műsorukba
Fotó: Torjay Attila / NMH

A 20-22 fős társaságban több nemzedék képviselteti magát. A legfiatalabb tag 13, a legidősebb 84 éves. A különböző generációk jól együttműködnek, a korkülönbség egyáltalán nem okoz gondot, és külön öröm, hogy férfiak is vannak a csoportban, mi több, három házaspár is.

– Úgy megszerettük egymást, hogy ha valaki nem tud jönni próbára, kifejezetten hiányoljuk. A fellépéseken kívül közös kirándulásokat is szervezünk – mondja Marika néni.

A népdaléneklés mellett mással is foglalkozik a csoport: Szilvaszombat nem múlhat el a bodonyi asszonyok gombóca nélkül, csapatuk reggel 7-től este fél 11-ig szokta fáradhatatlanul készíteni a szilvás finomságot. Hollókőre évente kétszer járnak rendezvényekre, az ott eladott gombócokból van egy kis bevételük, amit elsősorban népviseletre költenek.

Marika néni ezen kívül nyaranta az erdei iskolában azokkal a mesékkel szórakoztatja a Pestről érkezett gyerekeket, amelyeket még gyerekkorában, a tollfosztóban tanult a nagyszüleitől és az idősektől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában