helyi jellegzetesség

2019.09.02. 06:40

Idén is ezreket vonzott a kétbodonyi szilvaszombat

Manapság már egy ország csettint elégedetten a kétbodonyi gombócot ízlelvén. Az ötszáz lelkes faluban idén is megtartották a Nógrádikum címmel kitüntetett rendezvényt, a Szilvaszombatot.

Sziládi Krisztina

Az elmúlt évek hagyományaihoz hűen, idén is megrendezésre került augusztus utolsó hétvégéjén a nemzetiségi gasztronómiai folklór rendezvény Kétbodonyban, a XVII. Szilvaszombat. A megye- és az országhatáron is átnyúló Szilvaszombat szokás szerint több ezer látogatót vonzott ebben az évben is a kétbodonyi művelődési ház ligetes kertjébe. Szép számmal érkeztek vendégek a szomszédos Pest megyéből és a Felvidékről is, többek között Palástról, a falu testvértelepüléséről.

Minden bizonnyal a falu gyümölcstől roskadozó szilvafái ihlették meg a település akkori vezetőit közel két évtizeddel ezelőtt, s született meg a gondolat a fejükben, hogy a térség egyik helyi jellegzetességére, a szilvás gombócra és a szilvalekvárra építsenek egy most már országos hírűvé vált rendezvényt.

– A Szilvaszombatot megelőző hetekben két nagy katlan szilvalekvárt is főzünk közösen – mesélte Koczúrné Halász Judit, Kétbodony polgármestere: – A lekvárunk mentes mindenfajta édesítő- és tartósítószertől, nem használunk cukrot az elkészítése során. Egy igazi közösségformáló, csapatépítő munkáról beszélünk. A falu fiatalasszonyai, a közmunkásaink, a hivatali kollégák közösen főzik a szilvalekvárt reggeltől estig, majd dunsztolják. Maga a rendezvény előkészítése is komoly csapatmunkát igényel, úgy érzem, joggal lehetünk büszkék, hogy ennyi látogatót tudunk színvonalas vendéglátásban részesíteni. A Szilvaszombat nagyban befolyásolja a faluban és a környéken eltöltött vendégéjszakák számát is, sokan az egész hétvégét itt töltik ilyenkor. Előfordul, hogy a pénteken érkezett vendégek maguk is besegítenek önkéntes alapon az előkészítési munkálatokba, kavargatják a lekvárt, szilvát fejtenek.

Nem könnyű feladat a többezres tömeget egész nap jól tartani. Elképesztő mennyiségben fogy ilyenkor a gombóc. Az egyik helybeli csapat vezetője Hugyecz Györgyné, aki már tizenhetedik alkalommal készíti a sok guruló finomságot a rendezvényre, elmondta: csapatuk nyolcvan kiló lisztet, két mázsa krumplit, öt-öt kiló mákot és diót és tíz kiló zsemlemorzsát vásárolt a nagy napra. Mindehhez jött a finom kétbodonyi szilva, amit bőven megszórtak fahéjas cukorral, mielőtt a gombócba tették.

Közel húsz csapat kínálja a maga készítette finomságot minden évben, s bármily hihetetlen, estére minden gombóc elfogy, noha a gombócevő versenyen, a nap egyik leglátványosabb eseményén, a jelentkezők ennek ugyan csak a töredékét fogyasztják el, az idei győztes személy szerint 26 gombócot.

Szívüket-lelküket adják a sikerhez

A Nógrád megyei közgyűlés 2014-ben a Nógrádikum díjat adományozta a kétbodonyi Szilvaszombatnak egyedülálló tulajdonságai alapján, amelyek megkülönböztetik minden más megyei és országos értéktől. Ez egy komoly elismerést jelentett a falu számára, hiszen az esemény megrendezése komoly előzetes szervezést igényel, akár az önkormányzat, mint fő szervező, akár a lakosság részéről, amely beleadja a szívét-lelkét a készülődésbe. A hagyományok ápolása elsődleges szempontként szerepel a szervezés során.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában