Idén lenne hetvenéves az egykori Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat

A Községi Vállalat a Nógrád megyei Népbolt Vállalattól átvett egy darab pincészetből, egy salgótarjáni és egy környéki szikvízüzemből, négy salgótarjáni és 28 környékbeli italmérésből állt össze, székhelye Salgótarján volt. A vállalat – amelynek tevékenységi körébe tartozott a pincészet, a szikvízgyártás és az italmérés – üzemvezetői tisztét 1950. január 1-től Malomhegyi András látta el. Ugyanezen időpontban határozott a városi tanács közgyűlése egy másik ellátó vállalat szervezéséről is, melynek neve: Salgótarján és Vidéke Élelmezésipari Községi Vállalat.

Mivel az induló vállalatoknak nem állt rendelkezésükre szükséges árukészlet, készpénz és hitellehetőség, ezért a kezdeti nehézségek orvoslására, a városi közgyűlés pénzügyi bizottsága sietett segítségükre, 100-100 ezer forint rövidlejáratú kölcsönt biztosítva. Ezek után a közgyűlés, a gazdasági bizottság és az állandó választmány jóváhagyásával, a Salgótarjáni Vendéglátó Községi Vállalat alapítását az 5264-48-30/1949.-III.-3.sz. rendelettel a belügyminiszter 1949. december 21-én elrendelte.

A Nógrád-Hont Népbolt Vállalat kötelékéből átvett üzemekből salgótarjáni székhellyel Szálloda, Étterem, Vendéglő, Italmérés üzemben tartása tárggyal, Salgótarjáni Vendéglátó Községi Vállalat elnevezésű (Cégű) Községi Vállalatot alapít, határozatlan időre. (Közgyűlési Jegyzőkönyvek 1949).

1950. január 1-től, Malomhegyi Andrást nevezik ki üzemvezetőnek, aki február 7-én átadja a vezetést (nem volt valami hűséges!) az ideiglenesen megbízott Bedő Gábornak, aki Richter Béla főkönyvelő, Pasztorális István könyvelő és Pál Ferenc kalkulátor-beszerző vezetők társaságában irányít. Eddig a kezdetek kezdete. Későbbi „Vendéglátó”-igazgatók: Benkő Antal, Jegesi Antal, Andó Jenő, Pajer István, Horváth József, Lackó András és a két utolsó Vállalatvezető Dombi András és Tátrai István.

A Vendéglátó Vállalat életének tovább folyását Pócosné Kvacsek Erzsébettől kapott dolgozatból ollóztam. Sajnos a beszámoló elkészültének időpontja, és szerzője ismeretlen.

„A kezdetleges körülmények között – szakmai és gyakorlati tapasztalatok hiányában –, a vállalatirányító tevékenység igen alacsony színvonalról indult! Egyrészt ennek következtében, másrészt a Vállalat központjának többszöri áthelyezése miatt, a fejlődés méréséhez szükséges adatok alig maradtak ezekből az időkből. 1952-ben középirányító szervként megalakul a Nógrád megyei Vendéglátóipari Tröszt, melynek feladata volt a megye területén az állami vendéglátás tovább fejlesztése, új vállalatok szervezése, a vállalatok szakmai fejlődésének elősegítése. A Tröszt első lépésként átszervezte az Ital és Szikvízüzemi Vállalatot, amely a továbbiakban Salgótarjáni Vendéglátóipari Vállalat néven működött, és 1952-ben még két új vállalatot szervezett, egyet Balassagyarmaton, és egyet pásztói székhellyel, a Nagybátony és Környéke Vendéglátóipari Vállalatot. Utóbbi 1953-ban beleolvadt a salgótarjániba. 1955. január 1-jén ismét új középirányító szerv alakult, Nógrád megyei Kereskedelmi Igazgatóság néven, ami még az év június 30-án megszűnt. Ezt követően a megye területén két Vendéglátó Vállalat maradt, egy Balassagyarmaton és egy Salgótarjánban, közvetlenül a Nógrád megyei Tanács V.B Kereskedelmi Osztályának alárendelve. A két Vállalat összevonása és megyei vállalattá szervezése 1959. július 1-én történt meg, salgótarjáni székhellyel. Az új vállalat neve, Nógrád Megyei Vendéglátó Vállalat. A munkás lakta területeken az 1950-es évek elején a vendéglátói hálózat nem volt megfelelő még az akkori kisebb igények kielégítésére sem! Az üzemegységek elhanyagolt állapotban, megfelelő berendezések és felszerelések nélkül működtek!”

Ez az állapot, többnyire fennmaradt a 60-as évek végéig, 70-es évek elejéig, amelynek egyik lehetséges okáért visszautalnék az idézőjeles bekezdés első mondatára. A 70-es években a beruházásoknak köszönhetően megindult a régi üzletek felújítása, és egymás után nyíltak újabb vendéglátóhelyek. Ettől az időszaktól kezdve nem csupán a tetszetős külső-belső vonzotta az ebédelni, vacsorázni, szórakozni vágyó vendégeket, hanem az egyre bővülő választék (üzlettípusban is) és a konyhákról kikerülő, ízlésesen tálalt ételek mellett a kulturált megjelenésű, szakmailag felkészült kiszolgáló személyzet is.

Érdemes felidézni elsősorban azokat a vendéglőket, éttermeket, ahol a magasabb elvárásoknak is eleget téve fogadták és látták vendégül az oda betérőket. A teljesség igénye nélkül ilyenek voltak Salgótarjánban a Vendéglátó Vállalat üzletei közül: a Beszterce Étterem, a Salgó Étterem, a Hotel Salgó, a Napsugár Vendéglő, a Borsodi Söröző és az újjáépített Kulacs „a szajnaparton”. Nagybátonyban a Csilláros és a Gemer Söröző, Pásztón a Zsigmond Kávéház és Étterem, Balassagyarmaton az Ipoly Szálló étterme és a Palóc (Béke) Étterem, és még hosszan sorolhatnám az ide tartozó kedvelt és nagyon látogatott III. osztályú vendéglőinket, továbbá a szebbnél szebb cukrászdáinkat, a hangulatos presszóinkat és híres, nagy forgalmú, néhol hírhedt kocsmáinkat.

A felújított és újonnan épült üzletek indulásának idejére szakmailag beérett az a generáció, akik még a régi, klasszikus vendéglátást képviselő, nagy tiszteletnek örvendő idős kollégáktól mint Németh Károly, Hoffmann Pál, Sajgál János, Szűcs István, Gyurcsik István, Kovács (Cuki) Jenő, Szalay Ottó, Fekete Barna stb. vezetőktől – egyben oktatóktól – tanulhatták a szabályokat, és leshették el a vendéglátás szakmai fortélyait.

A fentiekhez hasonlóan elismert üzletvezetők: Sirkóné Ani, Ratkovszky László, Farkasné Ilus néni, Horváthné Ica néni, Jagyutt Péter, Reznyákné Franciska néni, Tóthné Erzsike néni, Varróné Baba, Molekné Ági néni, Reinerné Icu néni, Tárnai László, Kocsis Laci, Rozgonyi Elemér, Gáspárné Erzsike, Müller Laci, Müllerné Rózsika, Bárdos Dezső, Fekete Laci (kocsma névadó is!), Mustó János, Búzásné Hilda, Kun Barna stb.

Az 1970–80-as években a Vendéglátó Vállalatnál alkalmazott, vagy még előbb itt tanult kiváló szakemberek – akik akkor a város talán legnépszerűbb figurái voltak – mára legendákká váltak.

Szakácsok: Jakus Tibi, Hanczik Laci, Kondorosi Bandi, Papp Józsi, Gyürki Juliska, Macsuda Zoli, Andó Évike, Clemen Antalné (Ityoné) Erzsike, Tóth Gyuri stb.

Cukrászok: Félix Vali, Toldi Éva, Szomszédné Vali, Fodor Erzsike, Kissné Kati, Unger Judit, Horváth Magdika, Győri Erzsike stb.

A salgótarjáni „Vendéglátós” pincérek nagy generációja: Clemen Antal Ityo, Gubala Ottó, Gordos Laci Bikás, Czikora Zolika, Miklós Józsi, Laurencsik Jóska, Válóczi Pisti, Gemza Oszkár Csibi, Oláh Jancsi Firka, Széllné Anikó, Csományné Magdi, Demcsokné Ica, Sólyom László Sutyi, Gabora János Janko, Miklós István Kisityo, Szomora Lajos, Galamb Pisti Tollyú, stb.

A megyeszerte 130-140 vendéglátóhely irányítása a salgótarjáni Mártírok út 1. sz. alatti központból történt, ahol 40-50 fő dolgozott a vállalat sikeréért. A Vendéglátó Vállalat, legnagyobb fejlődését Dombi András igazgató, Tátrai István áruforgalmi ig. h. és dr. Bábolnai Teréz főkönyvelő ig. h. igazgatása alatt érte el.**

1988-ban a Nógrád megyei Tanácstól tizenkét fős Vállalati Tanács veszi át a vállalat üzemeltetését. Elnök: Bárdos Dezső, a nagybátonyi Csilláros étterem vezetője.

A Vendéglátó Vállalat üzletei, mint szolgáltatást nyújtó intézmények, az 1990-es évek elején bekövetkezett rendszerváltás idejétől számítva látványosan csökkenő forgalmat produkáltak. Ennek oka, hogy ekkor kezdtek leépülni, majd megszűnni az ezreket foglalkoztató ipari nagyüzemek, és egyre többen váltak munkanélkülivé. Ez a szomorú folyamat magával hozta a vendéglátóhelyek kényszerű magánosítását, majd több más szolgáltató iparághoz hasonlóan végleges megszűnését.

Menteni a menthetőt, előbb a hat fő alatti egységeket adták bérbe ill. értékesítették, majd következett a Malomudvar Cukrászüzem, a Vertikális üzem, az Autójavító műhely és több italbolt, presszó, vendéglő. Sajnos az ezekből befolyt pénz sem fedezte a fennálló tartozást, aminek sajnálatos következménye lett, hogy 1992. január 1-én a vállalat csődöt jelentett.

Miután Dombi András 1991. de­cember 31-én saját kérésre megválik igazgatói székétől, Tátrai István, addigi áruforgalmi igazgató-helyettes viszi tovább a céget. 1993-ban átalakítják, és a Cégbíróság Nógrád Kereskedelmi és Vendéglátó Kft. néven jegyzi be.

Ezt követően az addig nem érintett üzletrészek, mint az iskolakonyhák, átkerülnek a SODEXO-hoz, a Kft. megmaradt vagyonát és tulajdonjogát – benne a központ épületét – 1994. szeptember 1-én két vállalkozónak, jogokkal és kötelezettségekkel eladják.

Ezzel, véglegesen „lehúzták a rolót” az 1949. július 30-án alapított, majd a két Vendéglátó Vállalat összevonásával 1959. július 1-én átalakult Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat vendégei előtt.

Évtizedeken át szórakoztatták a mulatni vágyókat

A vendéglátóhelyekhez egykor szorosan kapcsolódtak a zenészek. Zongoristák, egyben zenekarvezetők: Parádi Nándi, Botos Lajos Loló, Lukinics Laci, Tóth Laci, Rózsahegyi Feri, Demkó Gyuszi, Oláh Lajos Tuti, Némedi Dodi, Rostár László, Deák Feri, Mátyus Sándor Tejföl, stb. Gitárosok: id. Snétberger Ferenc Dicki, Rózsahegyi Laci, Bangó Misi, Bedő Albert, Danyi József Dodo, Oláh Pista Róka, stb. Dobosok: Járosi Sanyi, Batta Jenő, Csonka Kálmán, Balogh Béla, Csonka Robi, stb. Prímások, egyben zenekarvezetők: Fényes Misi, Oláh Vilmos, Berki Tibi, Markovics Vilmos Kucka, Botos Bandi, Gabora Karcsi stb. Természetesen nem csak Salgótarjánban voltak kiváló szakács, cukrász, felszolgáló és zenész kollégák, kiváló üzletvezetők, hanem a megye minden vendéglátóhelyén, akik ugyanolyan vonzerőt jelentettek, és ugyanolyan befolyással bírtak az üzleteik pozitív forgalmára, mint a fent említettek. Sajnálatomra, nem volt alkalmam őket felkutatni.