2019.06.01. 11:34
Zegzugos börzsönyi ösvényeken tekertek
Csaknem másfél évtizedes múltra tekinthet vissza a Sugárkankalin Turisztikai Egyesület kerékpártúrája, amelyre minden év májusában szerte az országból, sőt, még a Felvidékről is érkeznek a bringás tekerés szerelmesei. A kirándulást 2006-ban indította útjára az egyesület.

Még a legkisebb nemzedék képviselői is élvezték a kerékpáros kirándulást
Forrás: NMH
Fotó: T.A.
Míg korábban az Ipoly-völgyet, illetve a szomszédos cserháti dombokat célozta meg a túra, idén más helyszínt kerestek a szervezők.
A Börzsönyt választották, mondván a házigazda egyesület ápolja legkitartóbban Szondi és vitézei emlékét, így kézenfekvőnek tűnt a vár útba ejtése is. Az időjárás azonban közbeszólt és az utolsó pillanatban változtatni kellett a nyomvonalon, az előző napok esője annyira átmosta az utakat, hogy balesetveszélyes lett volna az áthaladás.

Fotó: T.A. / NMH
Kifejezetten kedvező időben gyülekeztek a kerékpárosok a drégelypalánki művelődési ház udvarán, majd a nagyteremben Pásztor Ildikó, a Sugárkankalin elnöke köszöntötte a megjelent, mintegy félszáz biciklistát. Itt nyílt meg a településhez kedvese által kötődő, balassagyarmati fiatalember, Kinczel Laco fotókiállítása is. A tárlat anyagából tökéletesen kiderül, hogy az alkotónak a fényképek készítése szempontjából két nagy szerelme van: a vasút, a vonatok, illetve az Ipoly-menti táj, a fák, virágok, a selymes rétek, de más témákból is láthatóak művek a falakon.
A megnyitót követően nyeregbe pattantak a túrázók és elindultak Hont felé, köztük apró gyermekek is, szüleik kíséretében, aztán át Ipolyságra, majd a zegzugos börzsönyi utakra, hogy a hosszú kirándulás befejeztével visszatérjenek az Ipoly-völgyébe.