2019.06.25. 16:50
Botanikus előtt tisztelegnek a tari arborétumnál
Felújított út vezet Tarról a fenyvespusztai településrészen található Tuzson Arborétumba. A közel ötvenmillió forintból megvalósult beruházást a névadó, a jeles botanikus tudós tiszteletére immár harmadik alkalommal megrendezett emléknapon adták át.
Forrás: NMH
Fotó: Ladóczki Balázs
A dr. Tuzson János-emléknap keretein belül adták át – dr. Tuzson Bence államtitkár jelenlétében – a település és a fenyvespusztai arborétum között húzódó, immáron felújított utat. A beruházás közel 50 millió forintba került.
– Szép lassan elérjük a Tuzson családdal, az Egererdő Zrt. vezetőségével és Tar önkormányzatával a három évvel ezelőtt kitűzött célunkat. Akkor ugyanis eldöntöttük, hogy Fenyvespusztát és az itt található Tuzson Arborétumot jobban megismertetjük a környék lakóival és talán az egész országgal – mondta Turopoli Zsolt, Tar polgármestere. Hozzátette: ennek egyik feltétele volt a felújított út, amelyen Tar felől könnyebben megközelíthető Fenyvespuszta.
Dr. Jung László, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója beszédében kiemelte az erdő és az erdővédelem fontosságát. Mint mondta, érezhetően megnövekedett a kirándulók száma az utóbbi években. Az ünnepélyes átadáson a Tuzson család képviseletében részt vevő dr. Tuzson Bence államtitkár hangsúlyozta, hogy az értékeinket meg kell mutatni és tovább kell adni a következő generációk számára.
– Dr. Tuzson János botanikus amellett, hogy tudós volt, szerette és tisztelte a természetet és az erdőt. Ezt az örökséget tovább kell adni – mondta az államtitkár. Hozzátette: az a kor, amelyben élünk, egy híd szerepét kell, hogy betöltse a múlt és a jövő között.
A köszöntők elhangzása után egy időkapszulát helyeztek el a botanikus tiszteletére állított emléktáblánál. Ezáltal is kötelezve a következő generációt arra, hogy minél többször rendezze meg az emléknapot. Tizenöt év múlva nyithatják majd ki az időkapszulát, amelyben aznapi újságokat – köztük a Nógrád Megyei Hírlapot – aláírásokat, fotókat, cikkeket és az arborétumról szóló tájékoztatókat helyeztek el.
Új helyre költözött a könyvtár
Az új könyvtár átadásával vette kezdetét Taron a dr. Tuzson János-emléknap.
A megnyitóünnepségen részt vett és köszöntőt mondott Molnár Éva, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár igazgatója, valamint Turopoli Zsolt, a község polgármestere.
A bibliotéka korábban az iskola egyik termében kapott helyet, ezentúl azonban a helyi hivatal épületében lesz elérhető.
– A könyvtár költözésére volt szükség, mert az évek során kinőtte a korábbi helyét. Régóta a terveink között szerepelt már, hogy új helyszínt biztosítunk számára – mondta Turopoli Zsolt.
A településvezető hozzátette: a tavalyi évben az orvosi rendelő – felújítás miatt – a hivatalba költözött. Miután az egészségház elkészült és visszaköltözött, a községháza épületében már kialakított helyiség lett a könyvtáré.
A projektet az önkormányzat mellett a megyei könyvtár is támogatta, különféle eszközökkel és bútorokkal.