tanító mesék

2019.04.04. 11:20

A gyerek-szülő köteléket is erősíti a gyakori meseolvasás

Egyre több szülő tartja fontosnak, hogy mesét olvasson a gyermeknek. Különböző tanulmányok kimutatták ennek jótékony hatását a gyermekek fejlődésére.

Lászlók Judit

Mesekönyvért nyúl egy apróság – mintha tudná, hogy ezzel jót tesz a személyiségfejlődésének

Forrás: Illusztrációs fotó: Hüvösi Csaba

Megtartották az olvasóvá válás kezdeteitől a tudatos és aktív olvasóvá válásig című előadássorozat első részét, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár szakmai továbbképzési napján. A rendezvényen több neves szakember is részt vett és előadást tartott.

Mint megtudtuk, ez volt az első állomása a sorozatnak, ahol a megye települési és az iskola könyvtárosai gyűlnek össze, hogy tapasztalatot cserélhessenek. A rendezvénysorozat második eseményét április 29-én rendezik meg, ugyanitt.

– Igyekszünk olyan előadókat meghívni a rendezvényekre, akik nemcsak elméleti síkon mutatnak be nekünk dolgokat, hanem nagyon jó gyakorlati példákat is megosztanak velünk – mondta Molnár Éva, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár igazgatója.

Mesekönyvért nyúl egy apróság – mintha tudná, hogy ezzel jót tesz a személyiségfejlődésének
Illusztrációs fotó: Hüvösi Csaba

Bajzáth Mária, a Népmesekincstár Mesepedagógia Műhely szakmai vezetője Mesehallgatóvá szeretni minden gyereket címmel tartott előadást. A Népmesekincstár mesepedagógia eszközeivel és módszereivel ismerkedhettek meg a jelenlévők.

– Az alapvető álláspontom a népmesével kapcsolatban az, hogy ameddig a gyermek nem olvas kiválóan, addig nem neki szólnak ezek a könyvek, hanem a gyermeknek mesélő felnőtteknek. A népmese az olvasástanulás kezdeti szakaszában gyakorlatilag alkalmatlan az olvasástanításra, ám ezt nem veszik figyelembe a tankönyvek elkészítésénél – emelte ki előadásában Bajzáth ­Mária.

Sóron Ildikó, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár régióigazgatója és biblioterapeutája a Benned a cél és nálad a kulcs! című előadásában egy projektben részt vevő két csoportra fókuszált, amely egyik részének olvastak mesét a szülei, a másiknak viszont aligha.

Az előadó ismertette, hogy a csoportok számára milyen eszközöket és módszereket alkalmaztak, illetve hogy nekik, mint a projektben résztvevőknek, hogyan kellett alkalmazkodniuk a jelenlévőkhöz. Végül Kaposi Ildikó, a Fővárosi Szabó Ervin Kőbányai Könyvtárának vezetője tartott előadást Élmények a bölcsődés kortól az érettségiig a kőbányai könyvtárban címmel.

A szakmai napot egy közös beszélgetéssel zárták a résztvevők, ahol megvitatták az előadásokon elhangzottakat.

Erősödik általa a kötelék is

Egyre több szülő tartja fontosnak, hogy mesét olvasson a gyermeknek. Különböző tanulmányok kimutatták ennek jótékony hatását a gyermekek fejlődésére, valamint azt, hogy erősödik tőle a szülő-gyerek kapcsolat is. Ponyi Nagy Zsuzsanna naponta olvas mesét a gyermekeinek. – Fontosnak tartom a meseolvasást, mivel jótékony hatással van a gyermekekre. Nekem is olvastak mindennap mesét. Főként a Micimackót, a Hófehérkét és a Boribont mesélem el nekik, utóbbi a kedvence a nagyobbik gyermekemnek – mondta az édesanyja, akinek egy kéthetes és egy három és fél éves gyermeke van, majd hozzátette: – A későbbiekben a magyar népmesékkel is megismertetem a gyerekeket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában