munkálatok

2019.03.04. 06:53

Serényen készül az új községi konyha Patakon

Javában dolgoznak a munkások a község készülőfélben lévő új intézményi konyhájában.

Hegedűs Henrik

Az új konyha a szociális étkeztetésen túl az intézményeket is kiszolgálja majd – magyarázza Fekete Tibor polgármester

Forrás: N.M.H.

Fotó: Torjay Attila

A település központjában, a polgármesteri hivatal és a közösségi ház szomszédságában áll a félkész épület. Annak idején, a kilencvenes években az akkori önkormányzat eredetileg községháza céljaira emeltette, de különböző okok miatt elapadtak a források, így torzón maradt a ház.

Költözik a gyermekjóléti iroda

Mivel valamivel több, mint kétszáz négyzetméteres az új konyha hasznos összterülete, ezért ide költöztetik át a most a polgármesteri hivatal társbérletét „élvező” gyermekjóléti irodát is. A bizalmas környezetet igénylő tevékenység számára a községházán egyáltalán nem voltak ideálisak a körülmények, az önálló helyiségnek köszönhetően a szülők részéről is nagyobb bizalom mutatkozhat a szakemberek iránt, és jóval kényelmesebb állapotok között fogadhatják az ügyfeleket.

– Hosszú éveken keresztül ott állt kihasználatlanul ez az épület, mindenképpen kerestük tehát rá a hasznosítási lehetőségeket – mondta el Fekete Tibor, Patak polgármestere.

– A feltérképezést követően döntöttünk a konyha mellett, amit több szempont indokolt. Jelenleg az óvoda egyik szárnyában főzik az ételt, naponta százötven-százhatvan adaggal, ennyire kaptunk engedélyt, holott az igény jóval nagyobb ennél.

Pályáztunk a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban, és két esztendeje nyertünk el a célra összesen 98 millió forintot. A közbeszerzési eljárás lezárulását követően a kivitelezővel tavaly december 7-én kötöttük meg a szerződést és másnap már fel is vonultak a szakemberek. Jelenleg mintegy húsz százalékos a készültségi állapot. Várhatóan a nyár elejére fejeződik be teljesen a kivitelezés, ezután jönnek folyamatosan a szakhatósági engedélyek. Legkésőbb a következő tanév kezdetére már itt szeretnénk főzetni az ebédeket.

Az új konyha a szociális étkeztetésen túl az intézményeket is kiszolgálja majd – magyarázza Fekete Tibor polgármester
Fotó: Torjay Attila / N.M.H.

Fekete Tibor hozzátette, mintegy háromszáz-háromszázötven adagos lesz az új konyha, ahol a szakmailag kötelezően előírt helyiségek mellett egy tágas, negyven-ötven fős ebédlőt is kialakítanak, ami rendezvények lebonyolítására is alkalmas lesz. Az önkormányzat által biztosított szociális étkeztetésen túlmenően az intézményeket szolgálja majd ki az új létesítmény. Így a Szent Ambrus Általános Iskola és annak Borsosberényben működő, Szent Márton nevét viselő tagiskolája diákjait, az óvodásokat, valamint a katolikus egyház zarándok-vendégházát, és Horpácsról is mutatkozik érdeklődés az új pataki konyha iránt.

A beruházáshoz csatlakozik még egy 16 milliós eszközbeszerzés, illetve vásároltak egy gépjárművet is, amivel a kiszállítást oldják meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában