Salgótarján

2019.03.07. 16:55

Kilenc terem viseli az egykori tanárok nevét a Közgében

A Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnázium 80 éves fennállása alkalmából, a Táncsics-napok keretein belül teremavató ünnepséget tartottak szerda délután. Az intézmény egykori igazgatójáról Bihary Lajosról, illetve matematikatanáráról, valamint igazgatóhelyetteséről, Borbényi Lászlónéról neveztek el tantermeket.

Gerhát Karina

Dr. Rozgonyi József leplezte le az emléktáblát a Közgében

Forrás: NMH

Fotó: Hegedűs Márk

Az iskola 75. születésnapjának alkalmából a tantestület úgy határozott, hogy termeket nevez el egykori tanárokról.

– Az utókor megtisztelő kötelessége, hogy méltó módon emlékezzen meg az elődökről. Bihary Lajos igazgató volt iskolánk első menedzsertípusú vezetője, aki egész életében figyelemmel kísérte és segítette működésünket. Büszke volt elért eredményeinkre, és szigorú útmutatást adott az őt követő intézményvezetőknek – kezdte ünnepi gondolatait Juhászné Janik Beatrix igazgató.

Dr. Rozgonyi József leplezte le az emléktáblát a Közgében
Fotó: Hegedűs Márk / NMH

Hozzátette: Borbényiné Györgyike néni szelíd jelleme, szorgalmas, pontos munkája tanítványainak és kollégáinak is példaként szolgált. Mindkettőjüket jellemezte a nyitottság és a közvetlenség, amely egyedivé tette őket és az óráikat. Tisztelték az értékeket, tanítványaikat, továbbá támogatták is fejlődésüket, kibontakozásukat. Az akkori nevelőtestület és az igazgató olyan értékeket teremtett, amelyek még ma is követendők.

– Györgyike néni tisztelte munkatársait, azzal a csendes melléállással, amely lát, de csak akkor szól, és azt, ami használ. Megtiszteltetésnek érzem, hogy egykori ­tanítványként, ma mi ­nevezhetünk el róluk tan­termet – hangsúlyozta az igazgató.

Ezen gondolatok elhangzása után egy irodalmi műsor ­keretében is visszaemlékeztek jellemükre, tevékenységükre.

Az összeállítást követően először a Borbényi Lászlónéról elnevezett terembe vonultak a jelenlévők, ahol Petróczi Mária, az iskola matematikatanára emlékezett meg munkásságáról.

Elmondta, hogy Borbényi Lászlóné 1930. május 29-én látta meg a napvilágot, és 1955-től kezdett el tanítani a Táncsicsban, amely tevékenységét még nyugdíjas éveiben is, egészen 1996-ig folytatta. 1972-ben pedig az intézmény igazgatóhelyettesének nevezték ki. Odaadó munkáját számos elismeréssel méltatták. Két évvel ezelőtt, 2017. december 6-án halt meg.

Juhászné Janik Beatrix hozzátette: az egykori matematikatanár családja az iskolának adományozza azokat az elismeréseket, amelyeket Györgyike néni élete folyamán kapott. A vezetés úgy gondolja, hogy a róla elnevezett terembe csináltatnak egy üveges szekrényt, és abban őrzik majd, hogy a tanulók is naponta találkozhassanak ezekkel az értékekkel.

Fotó: Hegedűs Márk, NMH

Ezt követően pedig felavatták a Bihary Lajosról elnevezett termet is. Ennek kapcsán dr. Rozgonyi József, az őt követő igazgató osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.

Visszaemlékezésében atyai jó barátnak, ízig-vérig pedagógusnak, valamint igazi közéleti embernek nevezte. Személyes vonatkozású történeteken keresztül mutatta be kapcsolatukat, illetve az egykori igazgató intézményhez fűződött nem mindennapi viszonyát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában