rekord

2019.02.01. 17:13

Új Guinness rekord: 270 méter hosszú palacsintakígyó készült Salgótarjánban (fotók)

A hóesés sem riasztotta vissza azt a 21 civil szervezet mintegy 150 önkéntesét, akik elhatározták, hogy a mai napon megdöntik a leghosszabb, egymásba tekert, megtöltött palacsintákból álló palacsintakígyó Guinness rekordját a Fő téren.

G. K.

Ez az elképzelés valóra is vált, hiszen a több órás kitartó és szorgalmas munka eredményeként megszületett a 270 méter hosszúságú palacsintakígyó, amely 10 méterrel több az előzőnél.

Ez az eredmény több mint 2500 darab palacsintából, 250 darab tojásból, 60 kilogramm lisztből, 6 liter olaj, 60 liter tejből, 65 liter szódából, fél kilogramm sóból, illetve 70 kilogramm lekvár felhasználásával valósult meg.

A február elsejei civilek napjához kapcsolódóan idén először az ország összes megyeszékhelyén közös megmozdulásra szólították fel a civil szervezeteket a Civil Információs Centrumok koordinálásával. Salgótarjánban A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány tavaly nyáron állította fel a palacsintakígyó méretrekordját, amit később Cegléden megdöntöttek. Ezt szereztük vissza a Fő téren – mondta lapunknak Vadasi Zsuzsanna.

A Nógrád Megyei Civil Információs Centrum irodavezetője hozzátette: a mai nap folyamán délelőtt iskolai előadások keretében népszerűsítették a civil munkát, a társadalomban egyre nagyobb szerephez jutó önkéntességet.

Egy figyelemfelkeltő akció keretében emléktárgyakat és szórólapokat osztogattak a Fő téren elhaladóknak.

Ennek legfőbb célja a civil szervezetek iránti bizalom erősítése, valamint az egyesületek, alapítványok, szövetségek által a közösségek érdekében végzett munka megismertetése volt.

Mindezeken kívül a Civil Információs Centrum meghosszabbított nyitva tartással várta azokat az érdeklődőket, akik betekintést akartak kapni az ott folyó munkába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában