bejelentés

2019.02.13. 06:53

Okostelefonon egyszerűbb a baleset ügyintézése

Elindult a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kárbejelentő applikációja, ami lehetővé teszi, hogy a mobiltelefon segítségével is bejelenthetjük a balesetet, és nem kell bajlódnunk a hagyományos kék-sárga papírral. Az alkalmazás egyre népszerűbb és elterjedtebb.

Lászlók Judit

Immár jóval egyszerűbb a karambol utáni ügyintézés a digitális világ segítségével, mint papíralapon

Forrás: NMH

Fotó: Hegedűs Márk

Az applikáció bevezetésére többek között azért is került sor, mert kevesen tudják, hogy amennyiben nem történik személyi sérülés, akkor nem feltétlenül kell rendőri intézkedés, elég a baleseti bejelentést megtenni, akár az alkalmazás segítségével. A cél az lenne, hogy csak akkor értesítsék a rendőrséget, amikor arra valóban szükség van, továbbá fontos tudni, hogy a rendőrnek intézkedési kötelezettsége van, ezért akár helyszíni bírságot is kiszabhat. Az alkalmazást már több tízezren töltötték le, és használják is. Bár Nógrád megyében ez még nem annyira elterjedt, de már itt is használják, illetve örülnek az újításnak.

Immár jóval egyszerűbb a karambol utáni ügyintézés a digitális világ segítségével, mint papíralapon
Fotó: Hegedűs Márk / NMH

– Úgy gondolom, hogy ez egy nagyszerű fejlesztés, hiszen már a balesetet követő percekben a helyszínről online is kitölthetjük a kárbejelentőt, amely egyszerű és áttekinthető módon működik. Az applikáció több mobilrendszeren is használható, és bármelyik mobilon megtalálható online áruházból is letölthető – mondta el portálunknak Szviták Krisztián, a Salgótarjánban lévő Autotrade’91 Kft. kereskedelmi vezetője.

A fejlesztők törekedtek arra, hogy az alkalmazás egyszerűen és gyorsan működjön. Amikor az applikációt elindítjuk, akkor látni fogjuk, hogy pontosan le van írva, hogy mi a teendő. Fontos megjegyezni, hogy ha személyi sérülés is történt, akkor az alkalmazáson keresztül is rögtön tudunk segélyhívást indítani. Ha ilyen nem történt, akkor elkezdhetjük kitölteni a bejelentőt. A program hasonló adattartalommal bír, mint a hagyományos papíralapú bejelentő, azonban az applikáció lépésről lépésre vezet minket a kitöltés során. Ezáltal elkerülhetjük a hibás kitöltést. A szoftver külön színekkel jelöli az ajánlott és a kötelezően kitöltendő cellákat. Van arra is lehetőség, hogy helyszínrajzot készítsünk, illetve fotókat is feltölthetünk.

A baleseteknél általában kettő vagy annál több szereplő van, ezért ezt is megjelölhetjük, így a két fél egyszerre, egy időben töltheti ki a bejelentőt. Az applikáció elindításkor megkérdezi, hogy egy vagy két szereplő van-e. Amikor kiválasztjuk a kettőt akkor, aki elkezdte a kitöltést kapni fog egy PIN-kódot, amelyet meg kell adni a másik személynek, ezután pedig létrejön a párosítás. Ha végeztünk, akkor egy gombnyomással elküldjük az illetékes biztosítóknak.

– A biztosítók egyébként minden ügyfelüknek küldtek egy QR-kódot is, amely abban nyújt segítséget, hogy sok adatot nem is kell kitöltenünk, hanem annak leolvasása után néhány adatot megad helyettünk. Célszerű tájékozódni az alkalmazásról, például az e-karbejelento.hu honlapon, amelyen található egy videó is, ezt is érdemes legalább egyszer megnézni – mondta Szviták Krisztián.

Az autóipari szakember hozzátette: javasolja mindenkinek, hogy használja ezt az alkalmazást, hiszen rengeteg időt meg lehet vele spórolni. Ráadásul ezt a „kárbejelentő lapot” sokkal gyorsabban kitölthetjük, mint a hagyományosat. Mindezek mellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a telefonban lévő navigációs rendszer segít a pontos helymeghatározásban is.

Szemetesben köthet ki a papír

Az alkalmazás egy olyan eszközre épít, ami szinte mindig az embereknél van, az applikáció pedig ingyenesen letölthető és díjmentesen használható. Ha baleset történik, akkor a károkozónak 5, a károsultnak pedig 30 napja van arra, hogy bejelentse igényét a biztosítónál. Az alkalmazás erre is egy jó megoldás, hiszen ezen keresztül azonnal meg lehet tenni a bejelentést, nem kell a papírokkal felkeresni a biztosítót. Ráadásul a hagyományos kék-sárga papíralapú bejelentőből nem mindig van az autósoknál. Ha ilyen dokumentumból egyik félnél sincs baleset esetén, akkor keríteni kell egyet, ami azért nem egyszerű. Ezek után pedig be kell vinni a biztosítóba a papírokat. A legnagyobb hiba mindig az, hogy lemarad az aláírás a papírról. Ez a digitális alkalmazás használóival nem fordulhat elő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában