hagyományok

2019.01.30. 16:55

A kazáriak megmutatták külföldi testvéreiknek, milyen egy nógrádi disznótor (fotók)

Új hagyományt teremtettek az elmúlt hétvégén Kazáron, ugyanis megrendezték az I. Nemzetközi Kazári Disznótort, amely nagy sikert aratott.

Papp Bianka

Mint megtudtuk, a község önkormányzatát már régen foglalkoztatja a gondolat, hogy szerveznek egy nagyszabású rendezvényt a már jól ismert Laskafesztivál mellé. Na de miért éppen disznóvágás?

A nemzetközi disznóvágás ötlete tavaly októberben, Csehországban született meg, ahová a kazári delegáció is meghívást kapott. A többnapos eseményen testvértelepüléseinkkel együtt vettünk részt. Ekkor fogalmazódott meg a nemzetközi disznóvágás végleges programja – mesélte Gecse Ákos, a község polgármestere, akitől azt is megtudtuk, hogy szerettek volna egy olyan rendezvényt megvalósítani, amelyen a külföldi ismerős csapatok nem csak megismerhetik, hanem ki is próbálhatják a falusi hagyományokat. A hétvégén a cseh (Dolní Cermna), a szlovák (Liptovska Teplicka), az ukrán (Nagyberezna) és az erdélyi (Kőrispatak) testvértelepüléseikről érkeztek vendégeik.

Mint mondta, innen már gyors és rövid út vezetett a megvalósításig, amelyben hatalmas segítségükre voltak a kazáriak, akik oroszlánrészt vállaltak a munkából.

A hűvös idő ellenére nagy volt az érdeklődés. A polgármester elmondása szerint minden adott volt egy sikeres programhoz.

Az időjárás kegyes volt hozzánk, tökéletes volt disznóvágáshoz, és érdeklődők is szép számmal érkeztek. Voltak, akik már a reggel hat órai kezdésre is kimerészkedtek, de a többség a délelőtti órákban látogatott ki a kultúrház udvarára. Örömmel töltött el bennünket, hogy az I. Nemzetközi Kazári Disznótor híre távolabbra is eljutott és sokakat köszönthettünk más településekről is – mondta el a község első embere.

Az első nemzetközi disznótor sikerrel zárult, a napot egy fergetes bállal zárták, amelyen hagyományos disznótoros ételeket szolgáltak fel vendégeiknek. A pozitív visszajelzéseknek köszönhetően a helyiek szeretnék folytatni a hagyományt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában