hormonok

2018.09.30. 11:30

Tart a szarvasbőgés, óvatosságra intenek Nógrádban is

A napokban hidegek, sokfelé fagyosak voltak a hajnalok. A bőgést, a gím­szarvasok nászidőszakát éppen ezek a hűvös időszakok indítják be: az erdős területeken a szerencsés hallgatózó akár hat-hét bika orgonálását is hallhatja egyszerre. Ez az időszak sok feladatot ró a hivatásos vadászokra, a hajnali és az esti órákban a gombázóktól, a kirándulóktól, a túrázóktól is fokozott figyelmet igényel.

Faragó Zoltán

Barcs, 2017. szeptember 29. Gímszarvas bikák (Cervus elaphus) szarvasbõgés idején a SEFAG Zrt. Barcsi Erdészetének területén 2017. szeptember 23-án.

Fotó: MTI Fotó: Kovács Attila

Főleg erdős vidékeken honos a gímszarvas, a nógrádi hegyes-völgyes vidékeken kifejezetten gyakori. A megye erdősültsége meghaladja a negyven százalékot, így gyakorlatilag mindenütt előfordul ez a vadfaj, váltóvadként, azaz alkalomszerűen a nagyobb, összefüggő mezőgazdasági területeken is megjelenhet. Az Országos Vadgazdálkodási Adattár szerint a teljes Nógrád megyei gím­szarvasállomány – beleértve a bikákat, a teheneket, az ünőket, a borjakat is – 2800 körül alakult a becslés szerint az elmúlt évben.

Szabó László, az Országos Magyar Vadászkamara Nógrád Megyei Területei Szervezetének elnöke lapunk kérdésére elmondta, hogy idén meglehetősen rapszodikusan alakult a bőgés, a szeptember közepén is túl elhúzódó, nyárias meleg miatt.

– A nagy melegben nem szívesen bőgnek a bikák, ilyenkor este későn is mozdul a vad. A megye több vadgazdálkodójával is beszéltem erről, előfordult, hogy hajnalban volt bőgés, de ugyanott este már csend volt. A hétfői és a keddi szeles időjárás miatt elhallgattak a bikák, mert ezt egyáltalán nem szereti a vad. Viszont a hidegre forduló időjárás miatt szerdán már újra beindult a bőgés, aminek éppen ez idő tájt érünk el a csúcsára – mondta a szakember.

Szabó László hozzátette: szeptember végén Nógrádban általában megszűnik néhány napra a bőgés. A pár napos csendet október elején-közepén még úgynevezett utóbőgés követhet.

Nógrádi élőhelyek és eredmények

A megye legerősebb, szabad területen élő gímbikái a Cserhátban élnek, tíz kiló feletti trófeát viselő egyedek is előfordulnak. A vidék középső és déli részén, főleg Vanyarc környékén ejtettek el kiváló trófeát viselő bikákat az elmúlt években. A mezőgazdasági területekkel szomszédos erdők különösen értékesek a gím szempontjából, hiszen itt a táplálék is nagyobb mennyiségben áll a vad rendelkezésére. A mátrai és a börzsönyi állomány részben a genetikai adottságok, részben a kevesebb táplálékot adó nagy, zárt erdők miatt kisebb agancspárt rak fel, de vadászatuk a körülményeknek köszönhetően hatalmas élményt jelent. A vad esetében persze minden előfordulhat, a gyengébb adottságú élőhelyeken is megjelenhetnek erős bikák és fordítva is lehetséges. A körülményektől függően egyes évek agancsfelrakásai között jelentős eltérések lehetnek.

A szarvasbőgés miatt fokozott körültekintésre kéri az erdőlátogatókat Nógrád megye állami erdőgazdálkodója, az Ipoly Erdő Zrt. A javában zajló szarvasbőgéssel ugyanis kezdetét vette az őszi vadászidény is – írja közleményében az erdészeti társaság. A cég működési területén – ami a Börzsönytől Nógrád és Heves megye határáig húzódik – az általa kezelt vadászterületeken bár hivatalos erdőlátogatási korlátozást nem kezdeményezett az erdészeti hatóságnál, viszont fokozott óvatosságra kérik az erdő látogatóit.

Amint írják: az erdő- és vadászterület felelős kezelőjeként bíznak abban, hogy az erdővel szemben támasztott társadalmi igények a gazdálkodással összeegyeztethetőek és megférnek egymás mellett.

A közlemény hozzáteszi: szeptember közepétől október elejéig a Börzsöny és a Cserhát erdeiben az esti és hajnali órákban a szarvasbika-vadászatok miatt csak nagy körültekintés mellett ajánlják a túrázást. A hagyományos nappali, egyéni vagy kis csoportos erdőjárás és a vadászat jól megfér egymás mellett. A szarvasbőgés két–három hetében a nagymértékű zavarást, az illetéktelen autósforgalmat és az éjszakai túrázást, sátrazást azonban az erdészet igyekszik a területtől távol tartani – írja a közlemény.

Az elejtett gímbikák trófeáit a vadászatra jogosultaknak bírálaton kell bemutatniuk, különféle mérések alapján a trófea pontszámot is kap. Ez a munka már javában zajlik és folyamatos, de ez évi idényeredmények és -számadatok csak október közepe, vagy vége felé válnak láthatóvá.

 

Kiemelt fotónkon: Küzdő gímbikák. Hajnalonta vagy esténként ritka élmény megfigyelésük – MTI-fotó: Kovács Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában