A terenyei rendező filmkockáin pereg a magyar valóság

– Főállásban fejlesztési projektek menedzselésével foglalkozik. Mégis hogyan csöppent a filmezés világába?

– A Miskolci Egyetemen szereztem kulturális antropológus diplomát, ahol bepillantást nyertem a dokumentumfilmek készítésébe is. Egyik meghatározó tanárom Gulyás Gyula Balázs Béla-díjas filmrendező volt, akinek az irányításával egy szakmai műhelyet alakítottunk ki. Már hallgatóként olyan dokumentumfilmeket forgattunk, amelyek sikerrel szerepeltek különböző fesztiválokon, de a televízióban is rendre bemutatták őket. A legtöbb filmalkotásban riporteri és gyártásvezetői feladatokat láttam el, de születtek saját rendezésű munkák is. Az egyetem után megalapítottuk a Kunt Ernő Képíró Műhely Egyesületet, amely továbbviszi e közösség szellemiségét.

– Az idei Hét Domb Filmfesztiválról különdíjjal tért haza.

– A kényszermunkára hurcolás 70. évfordulóját Magyarország kormánya Gulág-emlékévvé nyilvánította, hogy ne merüljön feledésbe mindaz, ami a civil lakossággal 1944-45-ben és az azt követő időszakban történt. A Be nem gyógyult sebek című film ezt a korszakot idézi meg, s több százezer ártatlan Szovjetunióba történő elhurcolásának – a málenkij robotnak – a történetét dolgozza fel. Az alkotás a túlélők visszaemlékezései alapján, szakértői interjúk kommentárjaival és a korlátozottan rendelkezésre álló archív anyagok bemutatásával ad betekintést az elhurcolások folyamatába. Emellett az emlékév néhány emblematikus eseményén keresztül próbáltam megragadni az emlékezetkultúra jelentőségét. A zsűri a témaválasztást és az események teljes körű bemutatására való törekvést ismerte el. Ez hatalmas megtiszteltetés.

Külföldön is vetítették a filmjét

Osgyáni Gábor 1977-ben született. Az általános iskolát szülővárosában, Bátonyterenyén végezte el, majd Salgótarjánban folytatta középiskolai tanulmányait. Gábor szerint a rendezésében készült filmek közül a Hatszáz év után az első című dokumentumfilm volt az egyik legsikeresebb. A rendező e filmalkotással elnyerte a 6. CineFest Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiváljának egyik különdíját, továbbá szerepelt a 41. Magyar Filmszemle versenyprogramjában és több külföldi filmvetítésre is meghívást kapott. – Ez a film az egyik kedvencem. A főszereplő egy nagyon karizmatikus miskolci férfi, aki a kamerát fenntartások nélkül engedte be mindennapi életébe – mondta a rendező. Hozzátette: a kulcsszereplő a folyamatos tenni akarásról, kitartásról, valamint a „jó embernek lenni” életfilozófiáról tesz tanúbizonyságot az alkotásban, amely magával ragadja a befogadót.

– Az efféle, komoly témák iránt húz a szíve?

– Szeretek olyan dolgokat megörökíteni, amelyek a különböző társadalmi csoportok együttműködését segítik elő, párbeszédet és közös gondolkodást eredményeznek, valamint növelik az empátiát a nehezebb sorsú emberek iránt. Emellett azok a történelmi témájú dokumentumfilmek is megmozgatják a fantáziámat, amelyek a XX. század két nagy világégéséhez kapcsolódnak.

– Akkor egy-egy történetnek igencsak a mélyére kell ásni…

– Szeretem azokat az alkotásokat, amelyek nagyon alaposan körbejárnak egy-egy témát: én is ezt a vonalat követem a filmjeimben. Ha egy történet felkelti az érdeklődésemet, akkor arról minél több háttérinformációt igyekszem begyűjteni. Az sem baj, ha a forgatás emiatt akár több évig is eltart.

– Fejében van már a következő mű?

– A filmezést érintően egyelőre nincsenek konkrét terveim. Vannak témaötletek a fejemben, amelyeket még dédelgetek és csiszolgatok, s ha majd eljön az idő, remélhetőleg film is születik belőlük.

– Kisterenyéhez fűződik a fiatalsága…

– Itt érzem igazán az otthon illatát és ízét! Bár 21 éves korom óta már nem a megyében élek, de igyekszem minél több időt a szülői házban tölteni. Úgy érzem: lesz még dolgom itt, ahol felnőttem.