Somoskőújfalu

2018.08.02. 07:09

Nem feledik az orvost, akinek hála Trianon után hazatért a Palóc Olümposz

Somoskő és Somoskőújfalu a trianoni békediktátum után Csekhszlovákiához került. A helyiek nem feledik hazatérésüket, és azt sem, akinek ebben óriási szerepe volt.

Fotó: Ladóczki Balázs/Nógrád Megyei Hírlap

Február 18-án Kövér László, az Országgyűlés elnöke adta át a helyszínen a Somoskőújfalunak a Hazatért Falu megtisztelő címet, amit megkapott a közeli Somoskő is. A leendő múzeum alapfalai ekkor már álltak, most pedig megtörtént Somoskőújfalu központjában épülő múzeum műszaki átadása. Az épület alapkövét múlt év novemberében tették le, azóta folyamatosan zajlottak a kivitelezési munkálatok. Ezt az elismerést még 2017 végén azért szavazta meg a parlament a két településnek, mert bár a trianoni békediktátum ugyan elcsatolta őket a néhai Csehszlovákiához, a helyiek kitartásának és pártfogóik közbenjárásának köszönhetően azonban 1924 februárjában visszatérhettek az anyaországhoz. A faluközpontban megépített múzeum is ennek az eseménynek állít emléket.

A kivitelezéshez a Somosi Környezetnevelési Központ pályázati támogatással nyerte el a szükséges forrásokat. A munka részeként már elkészült egy Somoskőújfalut bemutató terepasztal, ami interaktív lehetőségeket kínál a látogatóknak arra, hogy a településsel megismerkedhessenek. A múzeumban emlékkiállítást rendeznek azok tiszteletére is, akik közreműködtek a két település hazatérében, közöttük is kiemelt szerepet kap Krepuska Géza orvosprofesszor.

A trinanoni békeszerződés miatt Somoskő és Somoskőújfalu is Csehszlovákiához került, a tájat adó Karancs-hegység pedig a térség szén- és a bazaltbányászatának „bölcsője” volt. A Mikszáth Kálmán által „Palóc Olümposz” névre keresztelt hegyen Prof. Dr. Krepuska Géza egyetemi tanár, a Szent Rókus Kórház fül-orr-gégész professzora a XX. szzad elején vett magának birtokot Somoskő és Somoskőújfalu határában. Akkor még nem sejthette, hogy hivatása és ásványgyűjtő hobbija a történelem folyását is befolyásolhatja, pedig így történt.

A községben földbirtokkal és kastéllyal is rendelkező orvos a határ kijelölésére a helyszínre küldött nemzetközi bizottság brit tagját kezelte, az angol beteg pedig nem feledkezett meg a segítségéről a későbbiekben. Ahogyan azt a multkor.hu-n olvashatjuk a határrendező bizottság egyik angol tisztje éppen Budapesten volt, amikor súlyosan megbetegedett, és Magyarország akkori legjobb fül-orr-gégészéhez, Dr. Krepuska Gézához ajánlották be. Miután Krepuska a tiszt (a legenda szerint gyógyíthatatlan fül-, vagy gége-) betegségét sikeresen megoperálta és kikezelte, rábeszélte, hogy az antant-bizottság tagjai szálljanak ki a helyszínre és nézzék meg a két falut.

Velük ment a Rimamurányi Vasmű igazgatója, Lipthay B. Jenő és dr. Aurel Pál jogász is. A Somoskőújfaluban sétáló antant tiszteknek javasolták, hogy próbáljanak meg szóba elegyedni bárkivel az utcán – szlovákul. Miután az 1910-es népszámlálás a majd’ kétezer fős faluban mindössze tizenöt szlovák anyanyelvűt talált, ez nem sikerült. A bizottság tagjai előtt állítólag ekkor vált világossá, hogy ez egy színmagyar falu és hosszas diplomáciai egyezkedések után a Népszövetség világszervezete döntötte el, hogy Somoskőújfalu és Somoskő visszatérhet és újra Magyarországhoz fognak tartozni.

Ebből az időszakból, az 1920-as évek elejéről kevés tárgyi emlék maradt a Krepuska család után.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában