Egyetlen menhely és rengeteg kidobott állat – nehéz a nógrádi állatvédők munkája

Sok csellengő négylábúval találkozunk Nógrád megyében is, akár csak az országban máshol. Kutyák és macskák róják szenvedésekkel teli útjukat, legtöbbször nem saját elhatározásukból, hanem az egykori gazdik jóvoltából. Az állattartók rendkívül leleményes módokon szabadulnak meg kis kedvenceiktől és azok kölykeitől, ha nem történt meg az ivartalanítás és nyakukon a nem kívánt szaporulat. Vagy ha csak egyszerűen ráuntak addigi társukra.

Szerencsére a felelőtlen gazdák mellett sok állatszerető ember is van, akik soha nem adják fel és időről időre megpróbálnak a kidobott háziállatoknak egy utolsó esélyt adni a túlélésre. A legritkább esetben áll módjukban befogadni a saját házukba az elárvult kutyákat és cicákat. Ilyenkor lépnek be a képbe az állatvédők.

Megyénkben jelenleg több ilyen tevékenységet végző szervezet létezik. A bátonyterenyei Érted Ugatok Állatvédő Egyesület, valamint a Befogad-Lak Állat- és Természetvédő Közhasznú Alapítvány, a salgótarjáni Mentőöv Állatvédő Egyesület, a Fido Állatmentő Alapítvány, amely az egész megyében végez mentéseket és a San Lazaro Állatvédő Alapítvány, amely főleg Balassagyarmaton és környékén tevékenykedik.

Gyakran feledett kötelesség

Az állatvédelem minden ember kötelessége, legalábbis az lenne. Sajnos állatok ezrei pusztulnak el felelőtlen gazdák miatt. Pedig az állatkínzás bűncselekmény. Ezalatt a gerinces állatok olyan indokolatlan bántalmazását értjük, amely annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozhatja. Úgyszintén állatkínzás, ha valaki a háziasított emlőst – például a kutyát – elűzi, elhagyja vagy kiteszi. Ezt nem csupán az állat kiszolgáltatott helyzete, hanem az általa okozott veszély megelőzése is indokolja. Ha valaki a környezetében szenvedő állatot lát, cselekedni kell! Értesíteni az adott önkormányzat jegyzőjét, rendőrségi feljelentést tenni, vagy állatvédő szervezetek segítségét kérni. Az állatkínzás szabadságvesztéssel büntethető.

A szervezett formában működő állatvédők mellett ott vannak a magányos harcosok – mint például a salgótarjáni Paróczai Katalin –, akik elszántan küzdenek a kidobott állatokért a saját kontójukra és természetesen adományokra hagyatkozva.

– Ez egy éjjel-nappal végzett, belülről fakadó szolgálat, egyszerűen belénk van kódolva. Nem tudok elmenni egyetlen rászoruló állat mellett sem. Évente mintegy százötven kutyát mentek, de cicákat, szárnyasokat, kecskéket is – mondta Paróczai Katalin, aki a testvérével, Judittal közösen tevé­kenykedik.

Egy állatvédő szervezet nem rendelkezik automatikusan menhellyel. Megyénkben jelenleg csak Salgótarjánban található menhely, Balassagyarmaton a jövő év elején épül egy másik.

Ha egy állat utcára kerül, több lehetőség létezik a jövőjét illetően. Vagy elpusztul balesetek, elégtelen táplálkozás, betegségek miatt, vagy ha valaki megtalálja és sikerül befognia, menhelyre vagy a gyepmesteri telepre – a gyepire – kerül. Alapvető különbségek vannak a kettő között.

Az előbbi kénytelen adományokból összegyűjteni a költségeit, mert nincs állandó finanszírozása. Ennél fogva átvételi kötelezettsége sincs, tehát ha megtelik, több kutyát nem fog átvenni, csak ha sikerül gazdát találni a benn lévő állatoknak, és megüresednek helyek.

Ezzel szemben a gyepmesteri telep köteles átvenni a leadott vagy talált kutyákat, de ha megtelik, ezt csak úgy tudja megtenni, ha elkezdi altatni a már benn lévőket, ezzel szabadítva fel újabb helyeket. Az ő tevékenységüket az önkormányzat finanszírozza. A gyepire bekerült állatoknak ezáltal kisebb az esélyük a túlélésre. Általában az önkormányzatok nem kívánnak túl sokat foglalkozni a kidobott kedvencekkel, az egyszerűbb megoldást választják és a gyepmestert hívják az állatvédők helyett. Egy szállítás és altatás nyilvánvalóan gördülékenyebb megoldást jelent, mint egy oltási program elvégzése, a chipelés, az ivartalanítás, majd a gazdikeresés.