Rétság

2018.08.08. 17:09

Az Őszirózsa Tánccsoport és a Horpácsi Népdalkör is fellépett a rétsági Anna-bálon

A város egyik legnagyobb létszámú és legaktívabb civil szervezete a főként az egykori laktanya korábbi dolgozóit és családtagjait tömörítő Hunyadi János Nyugállományúak Klubja.

H. H.

A csoport nyáron sem áll le, sőt, ekkor tartják az időszak legjelentősebb rendezvényét, a hagyományos Anna-báljukat.

Az idei rendezvény felvezetéseként a klub vezetősége nevében Hangyási Jenőné köszöntötte a megjelenteket, majd egy rövid műsor-összeállítás következett. Ennek mintegy fénypontja volt a gyönyörű, magyaros viseletbe öltözött hölgyek, az Őszirózsa Tánccsoport rendhagyó palotása, amely általános vastapsot aratott. A további klubtagok is felléptek, nagy sikert aratott humoros jelenetük. A házigazdák ebben az évben a Horpácsi Népdalkört hívták meg vendégül, akik jó kedélyű nótacsokorral kedveskedtek a rétságiaknak. Természetesen nem maradhatott el a névnapos Annák és Anikók köszöntése sem, ami alatt az „Egy szál virág nem nagy dolog” című közismert dal szólt a háttérben, az est végén pedig megválasztották a bálkirálynőt is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában