Mátraterenye

2018.07.09. 11:29

Látott már palacsintából készült túró rudit? Terenyén ilyen is készült!

Hazánk nemzeti értékei sültek ropogósra a hétvégén kilencedik alkalommal megrendezett palacsinta­fesztiválon, Mátraterenyén. A Nádújfaluért Baráti Egyesület által szervezett eseményhez már több rekord is köthető.

Szabó Rita

Idén is a Süsd meg Magyarországot című témában kellett alkotni a palacsintasütő verseny résztvevőinek, akik idén is rendkívül kreatív ötleteket valósítottak meg.

Háromszoros csúcstartók

Mátraterenyén 2010-ben 262 fő sütött egyszerre palacsintát, valamint 2013-ban Pokol Krisztián szintén a fesztivál keretein belül döntött meg egy újabb különleges rekordot: 24 óra alatt ő sütötte a legtöbb palacsintát, 7422 darabot. Két éve ismét csúcsot állítottak fel: elkészítették a legnagyobb „ehető építményt”, a bátonyterenyei Gyürky–Solymosy-kastély és parkja kicsinyített mását. Tavaly a fesztiválon készült el a legtöbb Magyarország témájú palacsintaköltemény, mint például a Szent Korona.

Volt például nemzeti színekben pompázó palacsintából készült túrórudi, amit a Krém Barátok Egyesülete sütött ki. A salgótarjáni Jakab Máté, az ötlet megálmodója elmondta, a magyarok egyik kedvenc édessége inspirálta őket ezen finomság elkészítésére. A csapat tagja, Jakab Zsolt, a májusi Európa-nap keretein belül több száz méteres palacsintájával rekordot állított fel.

– Ezúttal nem készültünk csúcsot dönteni, abból azonban nem engedünk, hogy amit sütünk, legalább ugyanolyan finom legyen – mondta.

Az Ezerszín Ezernyi Szív Egyesület hét tagjával érkezett a fesztivál helyszínére, ahol finomabbnál finomabb palacsintákat kínáltak a fesztiválra látogatóknak.

– Sós és édes ­palacsinta is van a repertoárunkban. Az előbbi verzióból többek között sárgabarackosat és meggylekvárosat kínálunk. A sós ízeket kedvelőknek pedig a „vájár kedvencével” készültünk, ami egy sonkával, sajttal és paprikával töltött palacsintarúd. Az igazi ínyencek pedig a „bányászbatyu” nevű különlegességünkben káposztát és gombát is kóstolhattak – mondta az egyesület tagja, Majnek Tamásné.

A salgótarjáni Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola két csoporttal érkezett, akik palóc hímzéses párnát készítettek az édes palacsintákból.

A nemzeti színekben pompázó édességekből készült még torta, de paraszttál is, amit a Hat-tyúk csoport készített.

A Mátraterenye nádújfalui településrészén hétvégén megtartott fesztiválon színpadi programok is várták az érdeklődőket, híres fellépőkkel. A látogatók emellett megtekinthették Nádújfaluban a Nógrádikum címmel kitüntetett fakazettás ­mennyezetű templomot, a fából készült haranglábat és a helytörténeti kiállítást is.

 

 

Kiemelt fotónkat készítette: Ladóczki Balázs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában