Varsány

2018.05.23. 14:35

Végérvényesen szirmot bontott a virágosítás

Egynyári növények mellett díszcserjék és rózsák is szépítik a többszörösen díjazott települést.

Sz. F.

Tucatnyi virág pompázik a község főutcája mentén, illetve a takaros par­kokban.

Szemmel látható, hogy Varsány vezetésének fontos a rendezett településkép, s nem kevésbé jelentős, hogy a lakosság is így gondolja. A faluban olyan emberek élnek, akik szeretik, óvják és gondozzák a virágot.

Kanyó Judit polgármester kezdeményezésére még 2011-ben kezdődött el a nagyobb mértékű parkosítási munka. Kezdetben még voltak, akik borúlátóan, mondhatni lemondóan legyintettek, mondván: „nem sok értelme van ennek, úgyis leszedik, tönkreteszik a virágokat”. A falu első embere azonban kitartott terve mellett, és bízott meggyőződésében, hogy a szép környezetnek nevelő hatása van az emberekre.

Az elmúlt évek őt igazolták, olyannyira, hogy a parkosítás töretlenül folytatódott a községben, sőt a villanyoszlopokra is virágtartók kerültek. A jó példa pedig ragadósnak bizonyult, mára a lakóházak előtt is virágok díszelegnek, tulajdonosaik ápolják, gondozzák a portájuk környékét. Ez már csak azért is fontos, mert a polgármester is tudja: hiába szeretne ő szép környezetet kialakítani, ha a falu­beliek nem lennének part­nerei ebben.

Most tavasszal az egynyári virágok mellett kétszáz díszcserjét, rózsát ültettek, illetve ültetnek ki a település tereire, utcáira. Az intézmények ablakait virágosládák díszítik, a gyógynövénykertjük pedig ötszáz tő levendulával gyarapodott.

Az ország egyik legjelentősebb, legtöbb lakost megmozgató kezdeményezése az évente közel háromszáz helység csatlakozásával zajló Virágos Magyarországért versenyen az elmúlt időszakban több alkalommal is jutalmazták Varsányt. 2012-ben Gyulán Arany Rózsa díjat vehettek át, 2015-ben Budapesten belügyminiszteri elismerő oklevelet kaptak, 2016-ban Kaposváron pedig az év településévé választották a régióban a nógrádi községet.

Kiemelt fotónkon: Évek óta előtérbe helyezik a parkosítást – Beküldött fotó

Ezek is érdekelhetik