Balassagyarmat

2018.05.02. 14:32

Megújul a régi csendőrlaktanya

Hosszú éveken keresztül állt teljesen üresen, elhanyagoltan a város központjában a határőr-igazgatóság egykori otthona, amelynek főként az udvara nyújtott elszomorító látványt.

H. H.

Az egyenruhások távozása után tíz esztendővel, tavaly jelentette be dr. Szabó Sándor megyei kormánymegbízott, hogy megkezdődhet a patinás, régi laktanyaépület felújítása, és a Balassagyarmat területén működő kormányhivatalokat kettő kivételével ide telepítik át a jövőben.

Azóta fokozatosan haladtak a munkálatok. A látványosabb műveleteket tavasz elejétől tapasztalhatták a Bajcsy és Ady úton közlekedő, járó-kelő emberek, ekkor végezték a homlokzati részek tatarozását. Jelenleg a belső helyiségekben zajlik a korszerűsítés java, és hamarosan megkezdődhet a hivatali egységek bútorainak, egyéb tárgyainak átköltöztetése az új irodákba. A tervek szerint a kivitelezés május végére, június elejére fejeződhet be teljesen.

A beruházással párhuza­mosan megindultak a nem­sokára kiürülő korábbi épületek hasznosításának elő­készületei is.

Kiemelt fotó: Kívülről már egyre szebb képet mutat a laktanya, Fotó: T. A./ Nógrád Megyei Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában