Szeszfőzde

2018.04.28. 19:54

Ettől olyan egyedi a márkházi, folyékony szíverősítő

A festői környezetben megbújó Márkházán immár nyolc éve működik pálinkafőzde, ahol egy különleges ­lepárlási technológia jóvoltából ízekben és illatokban ­gazdag pálinkákat állítanak elő. A Márkházi Pálinkafőző Társaság alapítóit a közös nógrádi találkozások kovácsolták barátokká, majd egy nagyot álmodva belevágtak a szíverősítők forgalmazásába.

Palchuber Kinga

A Cserhát hegység lábánál fekvő, nyugalmával és természeti szépségével hívogató nógrádi faluban építette fel birodalmát a Márkházi Pálinkafőző Társaság. Hírlapunkat Komlósi Péter, az egyik alapító kalauzolta körbe a pálinkafőzdében, ezzel is bepillantást engedve az igazán minőségi pálinka elkészítésének titkába.

– Márkháza egy ­csodálatos fekvésű zsákfalu, jobb ­helyet keresve sem találhattunk ­volna az üzem otthonának. ­Baráti társaságunkat ugyanis már hosszú évek kalandjai kötik a kis lélekszámú községhez, s már a pálinkafőzde megépülése előtt is sokszor készítettünk szíverősítőt Nagybárkány és Mátraszőlős bérfőzdéiben – mondta Komlósi Péter, miközben körbe mutatott a márkházi cefrézőben.

Hozzátette: a saját üzem felépítésére tíz évvel ezelőtt, egy zöldmezős, nyertes pályázat jóvoltából nyílt lehetősége a társaságnak, amelynek köszönhetően 2010-ben új technológiával felszerelt pálinkafőzde kezdhette meg működését a község határában. A márkházi pálinkafőzők a mai napig maguk végzik italaik elkészítésének összes munkafázisát, így a gyümölcsvásárlás, a cefre­készítés, a főzés és a palackozás feladatait is saját berkeken belül oldják meg. A

kiválóan összehangolt munkának köszönhetően évente több mint húszezer palacknyi, ízekben és illatokban gazdag pálinkát tudnak előállítani.

Az igazi, érett, jó ízű gyümölcsök mind a lepárlóban végzik

Komlósi Péter elmondta: Márkházán a legtöbb gyümölcsféléből – többek között szilvából, körtéből, barackból, almából, málnából, szederből, piros ribizliből, birsből, madárberkenyéből, borzagból, meggyből és cseresznyéből – készítenek pálinkát. A ­főzde megálmodásakor a társaság figyelembe vette a környék természeti adottságait, ­hiszen az üzemtől pár száz méterre például egy ősborókás ­található. Ennek köszönhetően pedig szilvapálinkájukat helyben szedett borókaágyon, míg alma pálinkájukat kilenc hónapon át szintén a környéken szedett csipkebogyóágyon érlelhetik. Mindezek mellett egy másik egyedi termékük a birs-­szőlő pálinka, amelynek cefrézése során a gyümölcshöz víz helyett a megroppantott szőlőszemek levét, azaz mustot adnak. Ezen felül a szilva és a szeder közös cefrézésével is készítenek zamatos italt. Kezdetben a társaság termékeivel országszerte járta a nívós versenyeket, melyekről mindig szép eredményekkel tértek haza. Mind a szakma, mind a fogyasztók visszajelzése tükrözi a márkházi jelentőségét.

– Tapasztalataink szerint az utóbbi években Magyarországon folyamatosan növekszik a pálinkafogyasztás, a nemes ital egyre nagyobb megbecsülésnek örvend. Az emberek értékelik a minőségi szíverősítőket, ezért a beruházás során innovatív technológia kialakítását vettük célba – mesélte tovább a főzőhelyiségben Komlósi Péter.

Mint mondta: a magyar pálinka hagyományosan kétszeri szakaszos lepárlással, kisüsti főzéssel készül, azaz az első főzetet – alszeszt, más néven vodkát – még egyszer finomítani­ kell. Korunk gasztronómiájának igényei szerint hazánkban is egyre több gyümölcspárlat készül külföldi technológiával, ami által illatosabb, gazdagabb ízű italok készülhetnek.

 

Különleges technológiával válaszoltak az új idők új gasztronómiai kihívására: aromaerősítő oszlopot építettek be az egykörös lepárlási rendszerbe Fotók: Vendel Lajos

 

– Erre a kihívásra különleges technológiával szerettünk volna válaszolni, így a finomítóüst után beépítettük az egykörös lepárlás lelkét jelentő aromaerősítő oszlopot. Pálinkáink­ így egyrészt testes, fajsúlyos italok, másrészt viszont illat- és íztartalomban képesek versenyezni a legmodernebb idegen technológiákkal – ismertette a szakember.

Ezt követően már a palackozóban szemlélődtünk, ahol kiderült: a márkházi pálinkafőzők számára fontos volt, hogy az italaikat rejtő üvegek megjelenésükben is különlegesek legyenek. A palackok éppen ezért saját tervezésűek, egyedi formavilágúak.

 

A kereskedelmi céllal készített pálinkák előállítása mellett bérfőzést is végeznek, s azon italok minőségének emeléséhez cefrézési tanácsokkal is segítik az érdeklődőket.

 

Címkék#Márkháza

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában