Kétbodony

2018.03.14. 06:58

Új pompájában várja majd a lakosságot a hivatal

Háromszori sikertelen próbálkozás és a legutóbbi, novemberi elutasítás után nemrég érkezett az értesítés, hogy a hat környékbeli település ügyeit intéző közös hivatal épületére belügyminisztériumi forrásból valamivel több mint 27 millió forintot nyert a helyi önkormányzat. A támogatásnak köszönhetően teljes mértékben, kívül-belül megújul a hivatal, és korszerűsödik az energetikai rendszer.

Hegedűs Henrik

Az 1960-as esztendőkben emelt földszintes ikerház felépítése óta több feladatot is ellátott. Működött itt könyvtár, rövid ideig az általános iskola tornatermének is otthont adott, mígnem elnyerte jelenlegi funkcióját: egyik felében az orvosi rendelő kapott helyet, másik oldalán a polgármesteri hivatal irodáit és helyiségeit rendezték be. Utóbbit 2009-ben egy tárgyaló­teremmel egészítették ki.

Az úthálózatot is fejlesztik: a település falugondnoka mutatja az egyik útburkolási helyszínt – Fotó: T.A./NMH

Egyre változatosabb a messze földön híres fesztivál, a Szilvaszombat

Több mint másfél évtizedes múltra tekint vissza a község, és egyben egész Nyugat-­Nógrád egyik legjelentősebb, legnagyobb tömeget vonzó hagyományőrző fesztiválja, a Szilva­szombat. Augusztus utolsó hétvégéjén a nyár vége kedvelt gyümölcsének ízesítésével készített különféle finomságok sereg­szemléjén ezrek forgolódnak, teljesen belepve a művelődési ház udvarát és a környező utcá­kat. Nem csupán e vidékről, hanem Pest megyéből, sőt messzebbről is érkeznek főzőcsoportok, hogy a nagyközönség elé tárják konyhatudományukat. A gasztro­nómiai különlegességek mellett folklórcsoportok lépnek fel, vásározók kínálják portékáikat, népszerűek a gombócevő versenyek, illetve az estébe nyúló könnyűzenei koncertek.

A szervezők minden évben újdonságokat is a programba iktatnak, ilyenek például a képző­művészeti kiállítások, vagy a kulturális értékeket bemu­tató előadások, most pedig azt is tervbe vették, hogy a közeljövőben otthont adjanak a „szilvát” a nevükben viselő Kárpát-­medencei települések találkozójának.

A házigazda asszonyok ilyenkor is kitesznek magukért – Fotó: Sz. B.

– Bárki belép a kapun, és rátekint az épületre, azonnal szembesülhet a kontraszt­hatással. Az északi oldalon található orvosi rendelőt négy évvel ezelőtt újítottuk fel, szép lett a homlokzat, lecseréltük a nyílászárókat, kényelmesebb körülmények között fogadhatja a betegeket a doktor úr. Ezzel szemben a másik szárnyra hiába szerettünk volna pénzügyi forrást biztosítani, sokáig nem sikerült. Szerencsére ez már csak a múlt – mondta Koczúrné Halász Judit, a délnyugat-nógrádi falu polgármestere.

– A most elnyert összeg legjelentősebb hányadát az épületrész teljes rendbetételére fordítjuk. A tető új szigetelést kap, hasonlóképpen a külső falak is. Kicseréljük az ablakokat, amelynek a résein főleg ősszel és télen kellemetlenül süvített be a szél. Természetesen nem maradhat ki a gépészeti korszerűsítés sem. Ennek során a huszonegyedik századi technológiai követelményeknek megfelelő kondenzációs kazánt szereltetünk be, és az elavult radiátorok helyére is újak kerülnek. Mivel további öt önkormányzat – Szente, Kisecset, Nógrádsáp, Szátok és Tereske – egyes hivatali ügyeit is itt intézzük, a feldolgozási munka jelenlegi viszonyai már nem kielégítőek, ezért egy új irodahelyiséget is ki­alakítunk.

A faluvezető hozzátette: a beruházás közvetlen költségei kiegészülnek – közel másfél millió forint értékben – eszközbeszerzéssel is. Ez magában foglalja kényelmes bútorok, asztalok, székek, illetve több, zár­ható irattartó szekrény megvásárlását. A fejlesztés előkészítése nemrégiben kezdődött el. A folyamat a közeljövőben felgyorsulhat, mert az egész projekt nagysága nem olyan mértékű, hogy közbeszerzési eljárást igényelne, így a hatósági engedélyek megérkezését, illetve az építtetői árajánlatok elbírálását követően a lehető legrövidebb időn belül – várhatóan már nyáron – elindulhat a tényleges kivitelezés, mégpedig a tető­szerkezet munkálataival.

Koczúrné Halász Judit kifejtette még, hogy az adósságkonszolidációban nem részesült településeknek juttatott, 6,5 millió forintos támogatásból 2018-ban a belterületi úthálózatot is fejleszthetik.

Ennek keretében három utca kap a mostani földréteg helyett szilárd burkolatot. Az egyiket aszfaltozzák, míg a másik kettőn úgynevezett makadámborítás lesz a jövőben.

Kiemelt fotónkon: A polgármesteri hivatal munkatársai már várják a nyári felújításokat – Fotók: Torjay Attila/NMH

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában