2018.03.16. 06:54
Pályázat segítheti a hajléktalanokat
Szükség van az egyre növekvő zsúfoltság csökkentésére a salgótarjáni menedékhelyen.
A nappali melegedő és éjjeli menedékhely fejlesztésére irányuló pályázat benyújtásáról is döntött rendkívüli ülésén a városi közgyűlés. A képviselők tárgyaltak az önkormányzat saját bevételeinek és adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek 2019–2021. évekre várható összegének megállapításáról szóló határozat, valamint az idei költségvetés módosításról is.
Kétszeres a kihasználtság
A nappali melegedő és éjjeli menedékhely fejlesztése nyolcmillió forint igényelhető támogatásként, az önerő összege 919 ezer forint. A bírálat során előnyt élveznek azok az intézmények, ahol a téli időszakokban a kihasználtság eléri a 120 százalékot. Az engedélyezett férőhelyek száma 15 fő. A tíz éve működő salgótarjáni intézményben idén februárig 191 százalék volt a kihasználtság.
Fekete Zsolt polgármester elmondta: a határozatok módosítása azért vált szükségessé, mert a 2018. évi büdzsé elfogadását követően több olyan beruházási, felújítási igény jelent meg, amelyre az önkormányzat mostani költségvetése nem tartalmaz szabad forrást, és pályázati pénzből sem lehet azokat megvalósítani. Ezért – fedezetként a feladatok elvégzésére – hosszú lejáratú hitelforrás igénybevétele indokolt.
A nappali melegedő és éjjeli menedékhely fejlesztésével kapcsolatban is döntést hoztak a város vezetői. Ennek értelmében Salgótarján és Térsége Egészségügyi-Szociális Központja férőhelybővítésre nyújt be pályázatot. Peleskei-Balázs Rita igazgatótól megtudtuk, hogy az ötfős férőhelybővítéssel lehetőség nyílik arra, hogy csökkentsék a zsúfoltságot, illetve hatékonyabban tudják kezelni az ebből napi szinten adódó nehézségeket. Ezzel biztosíthatják az ellátást igénybe vevőket megillető alkotmányos jogok tiszteletben tartását.
A városvezetés részéről a lakosság megnyugtatása érdekében elhangzott, hogy az épületegyüttesben körzeti megbízotti iroda is helyet kap majd, 2017. november 1-jétől pedig biztonsági őröket alkalmaznak.
Kiemelt fotónk forrása: pixabay