Vízipipa

2018.03.25. 07:00

Rendkívül káros, mégis egyre többen használják

Régóta ismert ­tevékenység a vízipipázás, amely sosem volt ártalmatlan ­szórakozás és napjainkban sem az, mégis sokan gyakorolják még olyanok is, akik egyébként nem dohányoznak.

Nagy Orsolya

Eleinte kábítószerek fogyasztására alkalmazták az eszközt, amely hamar ismertté és közkedvelté vált világszerte.

– A vízipia az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a XX. század végén kezdett terjedni a fiatalok körében, világjárvánnyá azonban a XXI. század elejére vált. Mivel elsősorban az arab országokban volt széles körben űzött tevékenység, az európai kutatók nem fordítottak rá elég figyelmet, tudományos vizsgálatok híján ismereteink meglehetősen hiányosak a vízipipázást illetően, elmaradnak attól, mint amennyit a cigarettázásról tudunk – mondta el portálnknak Bertókné

Így működik a vízipipa

Az eszköz fejét dohánnyal töltik meg, ami ezen kívül még melaszt és egyéb ízesítőanyagokat tartalmaz. A dohány fölött, egy szűrőn izzik a szén. A dohánnyal töltött fejet cső köti össze a vízipipa testét képező edénnyel, amelyben folyadék, többnyire víz található. A cső vége körülbelül 2–3 cm mélyen beleér a vízbe, a felszín felett pedig egy másik nyíláson egy szájrésszel ellátott cső csatlakozik az edényhez. A szájrész megszívása során keletkező vákuum szívóhatása révén kerül a folyadékon át a füst az edénybe, majd onnan a légutakba.

Tamás Renáta, a Nógrád Megyei Kormányhivatal járványügyi osztályvezetője. Leginkább a fiatalok körében népszerű ez a tevékenység, pedig hihetetlenül káros.

– A vízipipázásnál használt dohány lényegesen ­meghaladja az egy szál cigarettában lévő dohány mennyiségét. A kutatók szerint napi kétszeri használat során annyi kotinin ürül a vizelettel a szervezetből, amennyi napi két doboz cigaretta elszívása során belélegzett nikotinnak felel meg, s ez függőséghez vezethet – közölte az osztályvezető.

– Felmérések szerint a vízipipát kipróbálók közül nyolcszor többen válnak dohányossá, mint azok, akik sohasem éltek vele – árulta el Bertókné Tamás Renáta. Mint mondta, a vízipipa belélegzett füstjében akár háromszor annyi szén-monoxid lehet, mint a cigarettafüstben és hozzávetőlegesen ötvenszer több rákkeltő vegyületet tartalmaz. Többnyire csoportos tevékenységnek számít a vízipipázás. Gyakran kávéházakban, szórakozóhelyeken vagy csoportos összejöveteleken élnek vele, de egyre gyakoribb, hogy otthon is használják az eszközt.

– A közös eszközök nem egészségesek, hiszen ­különböző fertőző betegségek terjedését segíthetik elő. Ezek közül kiemelendő például a hepatitis C, a herpesz vírusa és a különböző légúti vírusok által okozott betegségek. Ráadásul a különféle bódító hatású folyadékok vagy az alkohol súlyos mérgezéshez is vezethet – mondta az osztályvezető, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy a vízipipát használóknak számos veszéllyel számolniuk kell, hiszen az így felszabaduló anyagok rendkívül káros hatással vannak a szervezetre.

A kép forrása: flickr

 

 

Címkék#vízipipa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában