Helyi közélet

2017.09.08. 04:14

Mátrai bringatúra a múltba

fenyvesi

NMH-információ. A pásztói múzeum elől indult útjára – dr. Hír János igazgató vezetésével – az a minden korosztályt felölelő kerékpáros csoport, amelynek tagjai a „Bringázz velünk a múltba!” című rendezvénysorozat újabb állomásán vettek részt. A résztvevők úti célja Mátrakeresztes volt, ahol kétkerekű járgányaiktól átmenetileg megválva egy rövid gyalogtúrát tettek a Vidróczki-barlanghoz, az alsó vízeséshez, illetve ellátogattak a híres Likas-kőhöz. Dr. Hír János révéntörténeti előadásokkal színesített útjuk a Békástó-Böske forráskút-Báránykő útvonalon vezetett, ahol a bátrabbak mászókötélen, a többiek pedig a sziklafal szélén gyalogolva igyekeztek felkapaszkodni a Báránykő tetejére. A múzeumi rendezvénysorozat részvevői végül a késő délutáni órákban érkeztek vissza Pásztóra.

[caption id="" align="aligncenter" width="2576"] Dr. Hír János (képünk jobb szélén) a hasznosi víztározó gátjánál is visszatekintett a környék múltjáraFotó: Kormos Dániel[/caption]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában