Helyi közélet

2017.07.21. 05:17

Újabb támogatások Nógrádba

fenyvesi

Nagyon fontos, hogy a kistelepülések is megfelelő mértékben részesüljenek a központi támogatásokból – ezt hangsúlyozta Balla Mihály országgyűlési képviselő, Nógrád megye miniszteri fejlesztési biztosa azon a csitári sajtótájékoztatón, amelyet csütörtökön tartott Komjáti Istvánnal, a község polgármesterével közösen.

Csitár. A honatya elmondta a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében e hét elején jelentek meg a településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciójára, többfunkciós közösségi terek létrehozására és fejlesztésére, valamint energetikai korszerűsítésekre beadott pályázatok eredményei. Nógrád megyére huszonegy nyertes projekt jutott, összesen 600 millió forint értékben, ebből tizenöt esik szűkebb pátriánk nyugati felére.

Balla Mihály kifejtette, főként a kisebb települések szorultak ki különböző okok miatt a Terület- és településfejlesztési Operatív Programból (TOP), ezért az ő esetükben kiemelten lényeges, hogy újabb csatornák nyíljanak a források megszerzésére. Ráadásul a VP pályázatain nem csupán önkormányzatok, hanem egyházak és civil szervezetek is indulhattak, így valósulhat meg nyolcvanöt százalékos támogatással például a szécsényi ferences szegénygondozó nővérek otthonának, illetve a karancslapujtői és a diósjenői katolikus templomoknak a felújítása. De többek között Szentére, Kisecsetre, Rimócra, Mihálygergére, Legéndre, Nőtincsre, Nézsára és Nagylócra is tízmilliók jutnak. A parlamenti képviselő végül kitért arra, hogy a támogatási szerződések aláírását követően még idén megkezdődhet a beruházások előkészítése.

Komjáti István hozzátette, Csitár esetében az önrésszel együtt 15,5 millió forintból korszerűsíthetik a település közösségi házát, amelyen az 1960-as években történt felépítése után csak kisebb munkákat, tetőjavításokat végeztek, de most már teljesen megszépíthetik, és ismét élettel tölthetik meg a létesítményt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában