Helyi közélet

2017.04.05. 10:28

Velosport: a bringások Mekkája

fenyvesi

Öröm betérni az érdeklődőnek olyan üzletbe, amely egyszerre rendelkezik bőséges árukészlettel, versenyképes árakkal és szakértő segítséggel is. A salgótarjáni Velosport Kerékpárüzlet és Túrabolt ilyen. Pataki János tulajdonos-üzletvezető a fenti három tulajdonságot alapértéknek tekinti, amelyből nem szeretne lejjebb adni. Most ráadásul húsvéti kampányunkhoz kapcsolódva részt vesz abban is, hogy boldoggá tegyük egy előfizetőnk ünnepét. Az alábbi, vele készített interjút érdemes odafigyelve elolvasni, ugyanis ezek a sorok tartalmazzák a játékszelvényen feltett kérdésekre vonatkozó, helyes válaszokat.

– Mikor indult a kerékpárszaküzlet története és hogy emlékszel a kezdeti időkre?

– A Velosport 2002-től működik. Én már korábban is foglalkoztam ezzel, talán sokan emlékeznek Lukács Gyuri bácsira, vele dolgoztam a saját bolt nyitása előtt tizenegy évig.

[caption id="" align="aligncenter" width="2048"] Fotó: Lakatos Kati[/caption]

– Tehát már „huszonhat” éves kerékpáros múltad van

– Igen, ahogy leszereltem a katonaságnál, nem sokra rá már a fent említett üzletben kezdtem dolgozni. A saját bolt úgy indult, hogy először átvettünk egy működő üzletet, ami még a Rákóczi úton volt, s ide, a saját, felújított helyiségünkbe 2004 decemberében költöztünk át. Mivel az első üzleten láttuk, hogy kicsi, tudtuk, hogy többet kell majd nyújtani. Ezért elébe mentünk a problémának és belefogtunk a saját épület, azon belül egy kerékpárszaküzlet kialakításába. Az újdonságok ugyanis helyet követelnek, ezt azóta is tapasztaljuk, lassan ez a bolt is kicsi lesz. A kerékpárok és a kiegészítők, az alkatrészek, folyamatosan bővülő kínálatot mutatnak, amit mi is szeretnénk vásárlóink elé tárni. Hiszen mindenki szeret választani.

[caption id="" align="aligncenter" width="2048"] Fotó: Lakatos Kati[/caption]

– Az emeleten túraboltot működtettek. Ennek honnan jött az ötlete?

– Ez a terület pontosan illik a biciklizéshez, mert mindkettő a mozgásról és a természetről szól. Nem akartunk olyan üzletet nyitni ebben az épületben, ami ide nem illik. Ezt a két boltot kiegészíti még egy jó kerékpár-szerviz, amelyet én személy szerint nagyon fontosnak tartok, magam sokat foglalkoztam ezzel egész életemben, nagy tapasztalatom van benne és képzéseken is részt vettem azért, hogy tisztában legyek az elmélettel és a gyakorlattal egyaránt.

[caption id="" align="aligncenter" width="2048"] Fotó: Lakatos Kati[/caption]

– Sokat fejlődtetek az elmúlt tizenöt évben és úgy látom, nem vagytok ellenére a folyamatos megújulásnak sem.

– Hosszú idők során, rengeteg visszaforgatott pénzzel próbáltuk fejleszteni magunkat, hogy ilyen nagy legyen az árukészletünk, hiszen a vásárlók manapság nagy kínálatból szeretnének választani és csak akkor elégedettek, ha azonnal meg is tudják venni a nekik megfelelő kerékpárt. Most már olyan szinten van az üzlet, hogy nincs több hely tovább fejlődni ezen a téren. Új helyre költözni nem akarok, mert a városon belül sem tudok jobb helyet elképzelni.

– A kerékpározás szezonális sport. Ez érződik az üzlet forgalmán?

– Természetesen. Jó időben egymásnak adják a kilincset az érdeklődők és a vásárlók, télen pedig, főleg csapadékos időben ritkábban nyitják ránk az ajtót.

[caption id="" align="aligncenter" width="2048"] Fotó: Lakatos Kati[/caption]

– Mindenki ért a kerékpárokhoz, aki itt dolgozik? Szervizelni is tudnak?

– Igen, nálunk ez alapelvárás. Hiszen a biciklivásárlás nem bevásárlóközpontba való szerintem, hanem annak meg kell lennie a hátterének. Ha kerékpározunk, kint vagyunk a közúton, balesetnek vagyunk kitéve, egy rosszul üzembe helyezett bicikli, egy nem meghúzott csavar, óriási problémát jelenthet. A vevő elvárja, hogy az általunk átadott bicikli hibátlanul legyen összerakva, vagy szervizelve. S nálunk ezzel nincs is probléma. És vannak olyan apróságok is, amelyek miatt egy kerékpárosnak érdemes velünk szinte állandó kapcsolatban lennie, bowdenállítások például. A bicikliknél előfordul, hogy a lehető legmagasabb szinten meg lett csinálva, de mégis kell rajta korrigálni egy bizonyos idő elteltével.

[caption id="" align="aligncenter" width="2048"] Fotó: Lakatos Kati[/caption]

– A Velosport minden segítséget megad ahhoz, hogy valaki a nulláról elkezdjen egy hobbit, a biciklizést, ugye?Aki bejön hozzátok, az minden elméleti és gyakorlati segítségre számíthat és a felszerelését is be tudja szerezni. Működik a városban a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület és térségünkben adott ehhez a sporthoz a megfelelő környezet és alakul az infrastruktúra is a kerékpárút építéssel.

– Igen, ez mind igaz. A Hegyikerékpáros Egyesületnek ráadásul a cégtársam, Kotroczó Nándor az elnöke. Ki merem jelenteni, hogy ő szívvel-lélekkel, önzetlenül végzi az egyesületvezetői feladatokat. Ebben a szervezetben sok versenyző tömörül és nagyon magas színvonalú utánpótlás-nevelés folyik náluk. Ez szorosan összekapcsolódik az üzlettel, mindenkinek tudunk segíteni technikailag, elméletileg és tapasztalatilag is. S kapcsolódik az üzlethez az is, hogy kerékpárút szeli keresztül a várost, hiszen tapasztalható, hogy egyre többen használják. Azoknak, akik az építés indulásakor azt hangoztatták, hogy értelmetlen beruházás, láthatóan nem lett igazuk. Vélhetően kerékpárút megépítése is kellett ahhoz, hogy egyre többen kezdenek el manapság biciklizni, sőt, kezd teret hódítani magának az a sportos életstílus, amelynek része, hogy kerékpárral járnak munkába az emberek. Örömmel tapasztalom, hogy van olyan cég Salgótarjánban, amely anyagi támogatást nyújt a munkavállalóinak, hogy tudjanak kerékpárt venni, és azzal járjanak dolgozni. A Salglass ezt nagyon okosan csinálja. Ez ösztönzi a dolgozókat a mozgásra, mert lehet, hogy csak heti kétszer fog ráülni az illető, de elképzelhető, hogy enélkül sosem sportolna.

[caption id="" align="aligncenter" width="2048"] Fotó: Lakatos Kati[/caption]

– Nincs versenytársatok a megyeszékhelyen, én úgy gondolom. A szupermarket lehetne esetleg, hiszen ott kapható bicikli, de nincs lehetőség szakmai segítséget kérni. Illetve szóba jöhetnek az internetes vásárlói felületek, mint konkurenciák. Mit gondolsz erről?

– Az internet aggodalmat jelent nekem, a webshopos vásárlásoknak ugyanis érezzük negatív hatását. Van, aki interneten keresztül vesz kerékpárt, vagy alkatrészeket. De én azt gondolom, hogy biciklit venni személyes kapcsolat, javaslatok, szaktanácsadás és kipróbálás nélkül nem lenne szabad. Ezt nem lehet elszemélyteleníteni. Nekem ez egy fájdalmas pont. Sokszor felteszem magamban a kérdést, hogy valamikor majd tényleg az lesz a boltunk sorsa, hogy lehúzom a reluxát a kirakatban, bezárom az ajtót és dobozolással fogom tölteni a napot? Holott magam és az én kollégáim is pont a személyes kommunikációban látjuk a titok nyitját. De ilyen világot élünk, alkalmazkodni kell, haladni kell a kor elvárásinak megfelelően. A túrabolt részlegünkön már bevezettük az internetes vásárlás lehetőségét.

[caption id="" align="aligncenter" width="2048"] Fotó: Lakatos Kati[/caption]

– Ez várható a kerékpárszaküzlet életében is?

– Most jutottunk el oda, hogy valószínűleg nem térhetünk majd ki ezelől. Nem tartom kizártnak, hogy a nagyobb dolgokat elérhetővé tesszük interneten keresztül is. Óriásiak a költségeink, fenn kell tartanunk egy jól felszerelt üzletet. Ha valaki úgy gondolja, hogy ő este hat órakor, az internet előtt ülve szeretne megrendelni egy KTM-biciklit, akkor ezt rajtunk keresztül is megteheti majd. Az én lelkiismeretem e tekintetben is tiszta lesz, ugyanis mi akkor is egy kiválóan összeszerelt, jól felkészített és tökéletes minőségű kerékpárt fogok elpostázni. De a személyes találkozások lehetőségét nem kívánjuk megszüntetni, tehát ez mindenképp csak, mint kiegészítő fejezet léphet be a mi történetünkbe.

Lakatos Kati

Keresse az alábbi hirdetést a Nógrád Megyei Hírlapban! Játsszon velünk és nyerjen!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában