Helyi közélet

2017.02.21. 13:21

Elképzelhető boltok újranyitása is

fenyvesi

A Palóc Nagyker hitelezőkkel folytatott tegnapi egyezségi tárgyalása sem zárult mással, mint a határidő további huszonöt nappal történő meghosszabbításával – tudtuk meg az ott jelenlévő Demeter Lászlótól, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete Nógrád megyei titkárától. Elmondta: ezzel a csődvédelem alatt álló cég kihasználja a törvényileg rendelkezésre álló maximális időt arra, hogy előkészítsen egy olyan „újrakezdésről” szóló tervet, amely biztosíthatja a tartozások megállapodás szerinti kifizetését, és amelyet a hitelezők is elfogadhatónak tartanak. A cég aktív dolgozóinak száma jelenleg 260 fő körüli. Információink szerint a Palóc Nagyker Kft. vezetése 20-25 bolt továbbüzemeltetésére készül. Szerettük volna a biztató hírekkel kapcsolatban megkérdezni a vállalat ügyvezetőjét is, de Varga Sándornét lapzártánkig nem sikerült utolérnünk. 

Salgótarján. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete Nógrád megyei titkára közlése szerint a salgótarjáni művelődési házban február 20-án tartott csődegyezségi tárgyaláson bejelentették azt a már napvilágot látott hírt, miszerint a Balassagyarmati Törvényszék visszahívta az előző vagyonfelügyelő céget és a salgótarjáni székhelyű Novent Felszámoló és Gazdasági Szaktanácsadó Kft-t bízta meg a csődegyezség további lefolytatásával. A cég képviselő tájékoztatták a tárgyaláson megjelenteket, hogy a csődegyezségi javaslat 98 százalékban elkészült, a véglegesítéshez azonban kértek egy 25 napos hosszabbítást. A biztosított kategóriában érintett hitelezők meghosszabbították a csődeljárás határidejét. Az elhangzottak szerint március 16-ig az érintett hitelezők megkapják az adós cég rendezési ajánlatát.

[caption id="" align="aligncenter" width="3555"] Illusztrációs fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

Sokan várják, hogy pont kerüljön a kft. történetének ezen időszaka végére. Az egykori vásárlók azért, mert bíznak az újranyitásban, hiszen számos területen ezek a boltok jelentették az egyetlen bevásárlási lehetőséget. A céggel még alkalmazásban állók pedig azért, mert az esetlegesen újranyíló boltokban újra lenne stabil munkahelyük, vagy az egyezség hiányában bekövetkező felszámoláskor az állami bérgarancia alapból minden járandóságukat megkapnák.

– A nagy hitelezők – mint például a bankok – a tartozás 60, a kisebbek a tartozás 30 százalékának kifizetését várhatják a Palóc Nagyker most készülő egyezségi megállapodása alapján – mondta el Demeter László szakszervezeti titkár és hozzátette, hogy lát esélyt arra, hogy újra szolgáltasson a Palóc Nagyker, illetve annak utódja: – Ezt csak akkor tartom megvalósíthatónak, ha teljes újjászületésnek lehetünk majd szemtanúi és új néven, új hozzáállást képviselve, sikerül majd valakivel összefognia, beszállítókkal leszerződnie a cégnek.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete a csődvédelem szeptemberi bejelentése óta segíti a Palóc Nagyker dolgozóit. A salgótarjáni cég a ’90-es évek eleje óta a legnagyobb foglalkoztató volt Nógrád megyében és környékén. A beszállítóknak és a hitelezőknek több milliárd forinttal tartozó vállalat „igyekszik” bért fizetni a rendszerben maradt dolgozóknak, azzal mégis rendszeresen késik – tájékoztatott Demeter László szakszervezet titkár. Megtudtuk azt is, hogy a szakszervezet kezdeményezte a bérminimum és a bérgarancia ellenőrzését, mert e tekintetben elképzelhetők szabálytalanságok, információik szerint ugyanis a cég a béremelést a munkaszerződések hatórásra csökkentésével akarta elkerülni.

[caption id="" align="aligncenter" width="3786"] Illusztrációs fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

– Emellett szinte folyamatosan kérik fel a dolgozókat, hogy egy havi végkielégítés fejében mondjanak fel közös megegyezéssel. Ezzel kapcsolatban azt tanácsoljuk az érintetteknek, hogy ne írjanak alá semmit addig, amíg nem beszéltek a szakszervezet ügyvédjévelhívta fel a figyelmet Demeter László és hozzátette, hogy eddig mindenkinek segített a szakszervezet, de a jövőben csak azoknak állhatnak rendelkezésükre, akik vállalják a szakszervezeti tagságot.

Megtudtuk azt is, hogy állítólag vannak ingatlaeladási szerződések előkészítve a cégnél, s a bevételek biztosítása érdekében a raktárkészlet kiárusítása mellett folyamatos a feleslegessé vált tárgyak, mint például bútorok és rekeszek eladása is. Demeter László beszámolt arról is, hogy a Palóc Nagykereskedelmi Kft. ügyvezetője, Varga Sándorné egyeztetésre invitálta őt, amelyet szívesen fogadott el, hiszen korábban a szakszervezet ilyen kérései nem találtak befogadásra a cég vezetése részéről.

– A csődegyezségi tárgyalás előtt megkeresett Varga Sándorné ügyvezető igazgató és tárgyalási javaslatot szorgalmazott a cég és a szakszervezet további együttműködéséről. Megállapodtunk, hogy rövid időn belül egyeztetünk időpontot a tárgyalást illetően. Szakszervezetünk nem zárkózik el a tárgyalásoktól, de fontosnak tartjuk, hogy az mindkét fél számára előnyös megállapodással járjon – fogalmazott a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete Nógrád megyei titkára.

Mindezekkel kapcsolatban szerettük volna telefonon megkérdezni a Palóc Nagykereskedelmi Kft. ügyvezetőjét is, de Varga Sándornét lapzártánkig nem sikerült utolérnünk.

Lakatos Katalin

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában