Van ott fenn egy ország… (I.)

A közelmúltban a pompásan berendezett püspöki rezidenciában fogadott bennünket dr. Beer Miklós Váci püspök, akitől szerettük volna megtudni, hogy- és milyen körülmények között él, miért választotta a papi hivatást, mi volt gyermekkori álma, és hogyan látja a kereszténység jövőjét.

A püspöki palota 1768 és 1775 között épült, ma is hibátlan állapotú, lenyűgöző barokk épület, egyik legdíszesebb része a főbejárat. Kertje védett, számos különleges növénynek az otthona. Az itt szolgálatot teljesítő mindenkori püspök a papi méltóság legmagasabb fokára jutott, a katolikus egyház hagyományai szerint a Jézus által kiválasztott 12 apostol utódja.

Érkezésünk után Magyar Bertalan, az egyházmegye sajtóreferense a társalgóban beszélget velünk, ahol a főpásztor-elődök portréi néznek vissza ránk a tekintélyt parancsoló magas falakról. Figyelve az arcokat, megelevenedik előttem a történelem. Rövid várakozás után nyílik az ajtó és maga a püspök köszönt bennünket. Dr. Beer Miklós atya 74 éves, de ez egyáltalán nem látszik rajta.

Szeretettel és kedves mosollyal invitál bennünket a dolgozószobák egyikébe.  Az elődök által csodálatosan berendezett helyiség melegséget, szeretetet áraszt. Itt nem lesz nehéz beszélgetni!

Gyorsan feloldódik a légkör. Miklós atya elmondja, hogy már fél 6 óta talpon van, hiszen a reggeleit egy rövid frissítő úszással indítja, amely után igyekszik vissza a palotába. Napjai általában nagyon zsúfoltan telnek. A korai zsolozsma után a reggeli következik, majd 8 órától indul az irodai élet, a fontos iratok és levelek átnézése, aláírása. Délelőtt papok jönnek hozzá ügyes-bajos dolgaikkal. Ebéd után egy kis pihenés következik, mert délutánonként rendszeresen fogad vendégeket, akik különböző kérésekkel jönnek hozzá. Este 6-től egyedül misézik a kápolnában, a TV-híradó után megválaszolja az e-maileket, felkészül a másnapi teendőkre. Végül fél 10-től van egy kis szabadideje, ekkor novellákat olvas és 10-kor nyugovóra tér.

– Megtisztelő számomra, hogy most én ülhetek itt és várhatom válaszait. Első kérdésem új könyvére vonatkozik, amelynek címlapján egy csónakban ül. Ez egy szimbólum? Esetleg arra utal, hogy honnan hová tartunk?

– Amikor 2000-ben püspökké szenteltek, akkor címert kellett választanom. Ez egy régi hagyomány egyházunkban. Megkértem egy kedves művészt, hozzáértő szakembert, hogy tervezzen nekem egyet. Kérdezte, hogy mi legyen benne? Kértem, hogy legyen anyám emlékére hárfa, ami a szent zenét szimbolizálja. Édesanyám egyébként orgonált a miséimen.  Legyen benne cserkészliliom, mert a cserkészet ifjú koromnak meghatározó és szép élményvilága, és legyen benne egy hajó. Mert a Duna az egész életemet végigkíséri,Budapesten születtem, Zebegényben nevelkedtem, Pilismaróton, Dömösön, Esztergomban szolgáltam, de azt is mondhatjuk, hogy az egyház hajóját jelképezi.

Így aztán egy kis vitorlást stilizált a címerembe. A víz pedig az élet szimbóluma, és bár nem vagyunk egészen tisztában azzal, hogy ott fent a mennyországban mi vár ránk, de hogy lesz víz és lehet evezni, ez biztos. Tehát ahol víz van, ott élet is van!

[box type="custom" color="#444444" bg="#ddba80" border="#dd8500">

Dr. Beer Miklós

Született: Budapesten, 1943. június 1. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Központi Szemináriumban folytatta. A Hittudományi Akadémián avatták teológiai doktorrá. Pályája: Esztergomban szentelték pappá 1966. június 19-én. Lelkipásztori szolgálatát Kőbányán, Szobon, Márianosztrán végezte, majd 21 éven át Pilismaróton volt plébános. Közben teológiát tanított az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, amelynek később rektora is volt. 2000. április 8-án az Esztergom-budapesti Főegyházmegye segédpüspöke lett, majd 2003. május 27-én II. János Pál pápa kinevezte a Váci Egyházmegye püspökévé.

[/box>

A hajó, a csónak, a bibliai képtársítással az egyház jelképe. A templomaink középső részét hajónak nevezik és az én püspöki szolgálatomnak is ez egy jelképe. Nekem, mint vezérevezősnek kell ott lennem a hajóban. Ezért is tetszett ez a fénykép. Úgy érzem, hogy az életemet és egyéniségemet is valamiféleképpen kifejezi. – avat be a legbensőbb gondolataiba a megyéspüspök.

Ezután megtudom tőle azt is, hogy szerinte egy fiatal miként tud elindulni jó irányba az életben.

– Sokszor idézem Bárdos Ferenc tanár urat, a nagy zeneszerzőt, akit egyszer megkérdeztek, hogy ő miért olyan kiegyensúlyozott személyiség. Azt mondta: Tudja kedves! Jól meg kell választani a szülőket! Én ezt tettem. A háború után özvegyen maradt édesanyám nyomorúságban ugyan, de tele őszinte szeretettel, megértéssel nevelt. A nevelést ugyanis nagyon fontosnak tartom.

A gyermekvállalás fogalma számomra azt jelenti, hogy vállaljuk annak a kis embernek a világba való bevezetését, a lelki, szellemi, kulturális és hitbeli elindítását. Fontos, hogy normális élmények érjék a fiatalt, hogy ezáltal észrevehesse ezt a csodálatos világot, amelyben élünk. Jó példa erre, hogy gyermekkoromtól kezdve mindig nagy élményt jelent, ahogy nézem a csillagokat. Csodálatos látvány az éjjeli égbolt végtelen mélysége. Sokszor elgondolkodom, hogy honnan hová tart az ember és mi a fontos– mondja a püspök, s számomra adódik a kérdés, hogy mi volt az ő gyermekkori álma, mi szeretett volna lenni.

(Folytatás hétfői lapszámunkban.)

Némediné B. Andrea