Régi fényében az ódon vármegyeháza

Bár még csak néhány napja hullott le a lepel – pontosabban a pányvázat – a régi vármegyeházáról, máris nagy népszerűségnek örvend a városbeliek között a megszépült, ódon épület. Különböző megvilágításokban és napszakokban sorra készülnek a fotók, hiszen most már valóban évszázados, eredeti pompájában csodálhatják meg az emberek a nyugat-nógrádi térség legnagyobb műemlékét.

Hegedűs Henrik

Balassagyarmat. Amikor 1790-ben a Nógrád megyei nemes urak elhatározták, hogy Szügyből a központibb fekvésű, fejlődőfélben lévő településre, Balassagyarmatra telepítik át székhelyüket, már a kezdetektől fogva fontolóra vették, hogy méltó épületet emeljenek szervezetüknek, és persze önmaguknak. A megvalósítás pillanata aztán a reformkor küszöbén érkezett el. Kasselik Ferenc tervei alapján, három év megfeszített munkájával 1835-ben készült el a hatalmas tömb, amely máig Nyugat-Nógrád legnagyobb alapterületű épülete.

Itt rendezték be a hivatalokat – itt dolgozott annak idején Madách Imre és Mikszáth Kálmán is –, itt tartották a híre-nevezetes megyebálokat, itt született meg az egyezség 1919-ben a városvezetés és a szociáldemokraták között a cseh alakulatok kiebrudalásáról, majd 1950-ben elérkezett a végzet.

A megyeszékhely Salgótarjánba költöztetése siralmas napokat és éveket hozott a vármegyeházára. Az ódon falak közé sok mindent behurcoltak, működött itt termelő üzem, művelődési központ, levéltári részleg, művészeti galéria és egy ideig óvoda is, mígnem a nyolcvanas évek közepén felcsillant a remény a tartós hasznosításra. A Honvédelmi Minisztérium Vak Bottyán generális nevével fémjelezve katonai kollégiumot létesített, és ekkor történt egy viszonylag nagyobb korszerűsítés. Ám ez a korszak is hamar befejeződött, eljött a rendszerváltás, és a patinás épületnek nem lett gazdája. Mi több, patkányok fészkelték be magukat az egykori szobákba és irodákba. Az ezredfordulót követő első évtized közepétől indult egy újabb fejlesztési szakasz, ekkor került ide, a keleti szárnyba többek között a Gyarmati Televízió és a Mikszáth Kálmán Szakközépiskola néhány tagozata, a földszintre pedig különböző cégek és szervezetek költöztek. De azóta sem sikerült a teljes körű hasznosítás – ami a jelenlegi városvezetés egyik nagy fájdalma.

A régi vármegyeháza külső, színezeti megjelenése is változott az idők folyamán. Többször kapott új festést, a legtöbben a „mélysárga” változatra emlékeznek, legalábbis a mai nemzedék szemében ez a kép él leginkább. Amikor mostanában felvetődött, hogy az igencsak leromlott állagú homlokzati felületet felújítsák – sok helyen mállott, kopott, hullott a vakolat –, az önkormányzat szakemberek (Payer Károly restaurátor és Klenótzky Sándor építész, korábbi műemléki felügyelő) hozzáértő segítségével úgy döntött, hogy az 1907-es átépítést követő színárnyalatokat állítják vissza.  A munkálatok során a kivitelezők törekedtek arra, hogy visszaadják az épület uralkodó helyét a Civitas Fortissima téren, hangsúlyozva a déli homlokzat középső részének, az alapsíkból kiemelkedő „rizalitjának” építészeti szépségét és eklektikáját.

A beruházás harmincmillió forintba került. Eredetileg tizenötmillió forintra pályáztak a Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelmi Kuratóriumánál, végül kétmillió forintot nyertek, de az önkormányzatnál úgy határoztak, hogy önerőből is megvalósítják a vármegyeháza megszépítését. Ebből a forrásból aztán kifejezetten a déli és a keleti homlokzati felületek felújítására összpontosítottak, elvégezték a bádogozást, a kődíszek lecsiszolását, helyreállították a kéményt. Az ősz folyamán a városlakók és a településen áthaladók folyamatosan nyomon követhették, miként készül el lépésről-lépésre a vármegyeháza, aztán a központi rizalitról is „lehullott a lepel”, így most már ismét ódon önmagát idézve pompázik nappali fényben és esti megvilágításban Balassagyarmat büszkesége.