Nincs kegyelem – Egy forgatás margójára

Gáspár Tibor, a Miskolci Nemzeti Színház tagja nem először forgat a balassagyarmati születésű rendezővel, Matúz Gáborral. A legbátrabb város című dokumentum-játékfilm egyik főszereplője volt, a balassagyarmati csehkiverés során hősi halált halt vasutas. Lapunk a december 8-án bemutatásra kerülő, az 1956-os salgótarjáni sortűz alapján készült Nincs kegyelem című filmről kérdezte a színművészt.

– Matúz Gábort még a televízióból ismerem, annak idején szívesen néztem a műsorait. A legbátrabb város forgatókönyvét is érdekesnek tartottam. Úgy éreztem, érdemes benne lenni, együtt feltárni, bemutatni a hazaszeretet és kitartás szép történetét. Megtiszteltetés volt részt venni benne.

A Nincs kegyelem esetében hasonlóképpen nyúlt egy fájdalmas, tragikus, részleteiben kevéssé ismert történelmi eseményhez. Fedezetet jelentett Gábor személye, és a történet is vonzó volt számomra. Egyszerű fuvarosembert játszom, aki Salgótarján mellett él. Nagy élmény volt lovakat hajtani, izgultam, vajon sikerül-e felhajtani őket a dombra, kihajtani a kapun a lovaskocsit az utcára. Jó hangulatú forgatási napok voltak, ámbár sok részletben tudtuk felvenni a jeleneteket. Ahogy Gábor a pályázatok során pénzhez jutott, úgy tudtuk folytatni, illetve újra és újra elkezdeni a munkát. El sem tudom képzelni, hogy fognak összeállni a sok részletben felvett jelenetek egy egésszé – nagyon kíváncsi vagyok.

A forgatás során túlélővel sajnos nem találkoztam, de Gábor részletesen elmesélte a történetüket – nagyon drámai, megindító, sokszor könnyfakasztó eseteket hallottunk tőle.

Az én korosztályomnak már csak áttételesen vannak emlékei az ötvenes évekről. Szentesen, egy kisvárosba nőttem fel, a család nem nagyon beszélt az ÁVH-s időkről, mindenki félt, magában tartotta a történeteit. Ami nekem eszembe jut ’56-ról, talán két dolog: 1957 szeptemberében születtem, többször eszembe jutott, hogy a szüleim a legsötétebb megtorlás idején szerethették egymást...

A nagyapám Mezőkovácsházán volt mezőgazdász: próbálta menteni a jószágokat, ahogy tudta, azokban az időkben. Az 50-es években az összes fogát kiverték az Andrássy úton, ott, ahol most a Terror Háza van. Nem sokat beszélt a Rákosi-korszak őrületes éveiről, de egy dologra emlékszem: büszkén mesélte, hogy az utolsó fogát ő húzta ki magának harapófogóval...

Baracius Krisztina