Helyi közélet

2016.12.09. 07:29

December 9.: Balassagyarmat

fenyvesi

Régi Nógrád-újságok internetes lapozgatása közben nem egyszer akadtam rá a címben idézett dátumra. Annak idején, az „átkosban” ekkor volt ugyanis Balassagyarmat városának ünnepe. Természetesen a szovjet elvtársak bevonulásának „dicsőséges” pillanatára emlékezett az utókor, amikor „tovaris” Ljubimov és ukrán frontjának harcedzett seregei a német és magyar alakulatok által elhagyott és feldúlt városba bevonultak. A második világháború lezárása és a rendszerváltás közötti négy és fél évtizedben minden december 9-én fellobogózták az Ipoly-parti települést, nagyszabású ünnepségeket tartottak, kommunista-szocialista kitüntetéseket adtak át.

[caption id="" align="aligncenter" width="960"] A Lenin lakótelep (a mai Madách liget) építése a hetvenes évek elején[/caption]

De nem is a konkrét időpont közelsége apropóján indult el agyamban logikai lavina. Sokkal inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, mennyire feledésbe merült ez az 1945-1989 közötti korszak. Ma már vajon hány általános, avagy középiskolás diák tudná kapásból megválaszolni azt a kérdést, hogy mikor volt és mit takar voltaképpen az Ipoly folyó szabályozásának fogalma? Igen, a hatvanas évek végén a város alatti szakasz kiegyenesítésével örök időkre megszűnt az árvízveszély a Vár, Bástya, Jószív, Árpád utcákban, hogy csak néhányat emlegessek az érintett területekből. De a napjainkban feltörekvő nemzedék azt sem tudná felsorolni, hogy a hetvenes-nyolcvanas években milyen ipari üzemek működtek a városban, hogy a Kerámia, a Finomkötött, a Vágóhíd, a Fémipar, a Bútorgyár, a Kábelgyár felé reggelente közlekedő járatok menyire zsúfoltak voltak, hogy úgy kellett behúzni a buszokra az embereket a későbbi megállókban. De említhetném az otthonteremtési folyamatokat, a Lenin, a Nógrádi, az Április 4. lakótelepek felépítését, a Rákóczi úti tömbök felhúzását, a Süvítőn vagy a Szügyi úton létesülő új családi házakat. De vajon ki emlékszik a színpompás Palócnapra, amikor népviseletes emberek sokasága lepte el a főutcát.

Érdemes elővenni a mai diákságnak a szülők és nagyszülők által féltve őrzött, sárguló szélű fekete-fehér fényképeket, vagy böngészni a népszerű internetes közösségi honlap „anno” oldalát. Ne csak Civitas Fortissima lázában égjen tehát az utókor, hanem tudja jól azt is, mi történt az apák és nagyapák idejében is! Mert nem igaz, amit a közismert mozgalmi dal mond: a múlt egyetlen kockáját sem szabad végképp eltörölni.

Hegedűs Henrik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában